Az alapító Glasner (Max) Miksa (Stankovany, Szlovákia, 1837 – Budapest, 1899), 1896-ban, a zsidó negyed fő utcájában, egy régebbi, egyemeletes romantikus ház helyén építtette fel ezt a kétemeletes, historizáló lakóházat, pincéjében sütőüzemmel, udvarán műhellyel, az utca felé péküzlettel, amely ezután évtizedeken át a család lakhelye is maradt. Feleségével, Teltsch Josefinnel hat gyermeket neveltek fel. Életének utolsó évében, Glasner Miksa császári és királyi udvari szállítói címet kapott. A 62 éves korában elhunyt pékmestert családja a rákoskeresztúri zsidó temetőben temetette el.

Férje halála után Teltsch Josefin lett a Király utca 56. tulajdonosa, és fiai közül, Ferencz vitte tovább a pékséget, majd az ő halála után özvegyét, Glasner Ferencznét jelzi tulajdonosként az 1931-es Budapesti czím- és lakjegyzék tulajdonosként. 1942-től a ház már többé nem a családé vagy leszármazottaié, hanem a Hódmezővásárhelyen élő Czukor Miklósnéé. Vajon miért?

Glasner Miksa gyerekei közül még ketten (Arnold és Ede) folytatták apjuk mesterségét. Közülük Ede (1875–1923) volt az, aki az apja Király utcai pékműhelyét elhagyva az 1900-as évek elején új útra lépett, és az akkor kialakuló modern Újlipótváros-ban (akkor V. kerület) öt helyen is pékséget alapított. (Berlini, ma Nyugati – tér, Tátra utca 20/a, Pozsonyi út 41, Bálvány utca 22, Csáki utca 22.), egyet pedig Budán, a Margit körút 62. alatt. Főüzletét, valamint központi sütő- és tápszergyárát 1916 körül ugyancsak az V. kerületben nyitotta meg és tette híressé, a Lipót körúton, a mai XIII. kerületi Szent István körút 6. szám alatt. Ez a legendássá váló hely, a „Glasner”, – bár a háború után, – ahogy annyi mindent, – államosították – továbbra is pékség maradt, és a mai napig pékségként működik. Sokan még mindig Glasner-ként emlegetik.

N. Kósa Judit így ír erről: „Itt nem csupán a legendás Glasner Ede kenyere, kiflije sült egykoron, hanem a cselédlányok által, otthon, a körúti polgárkonyhákban dagasztott igazi parasztkenyeret is megsütötték. Úgy mesélik, lezárt edényekben lehordták ide csütörtök vagy péntek esténként a sóletet is. Ma a Príma Pék székel itt, nem mondható, hogy rossz a bolt, a Hidegkútról érkező kenyér kivált kiváló, de az otthonosság hibádzik azért; gazdátlan, személytelen az üzlet, hogy ki a főnök, nem tudod, épphogy megismerkedel egy eladókislánnyal, már el is teszik a város túlfelére, hogy többé sose lásd.” (Forrás: Népszabadság Online)