A zsidó negyed főutcájában, a Király utca 76. szám alatti jellegzetes historizáló bérházban, jómódú zsidó családban született Wigner Jenő (Budapest, Terézváros,1902 – Princeton, New Jersey, 1995), a későbbi világhírű Nobel-díjas fizikus (1963), a kvantummechanika megalapozója.
Wigner Jenő édesapja, Wigner Antal az újpesti Mauthner Testvérek és Társai Bőrgyár részvényese és igazgatója volt. Már ő is a híres Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult, és fiát is oda íratta be, ahol elkötelezett és kivételes tanároktól tanulhatott, például Rátz Lászlótól (matematikát) és Mikola Sándortól (fizikát). A véletlen úgy hozta, hogy vele egy időben ugyanoda járt Neumann János is, akit csodált, aki a barátja lett, és akivel élete a későbbiekben (Berlinben, majd Amerikában) is összefonódott. Ahogy összefonódott Szilárd Leóéval is, akivel itthon nem, csak Berlinben találkozott a 20-as években, a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetésein, és aki attól kezdve a legjobb barátja lett. Ezeken a beszélgetéseken kiváló tudósok vettek részt: Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Hermann Nernst, Wolfgang Pauli és Albert Einstein. Berlin volt ekkor a tudományos élet és a fizika forradalmi változásainak központja.
A három tudós a 30-as években már az Amerikai Egyesült Államokban élt, mindhárman részt vettek a Manhattan-programban, az atombomba létrehozásában. Ők közép-európai emigránsként amerikai társaiknál és a politikai vezetésnél is jobban tudták, hogy mit jelentene, ha nem előznék meg a hitleri Németországot az atombomba előállításában. Mindent elkövettek, hogy közvetítőkön keresztül ezt Roosevelt elnökkel megértessék. „Tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, hogy három Budapestről elszármazott zsidó tudósnak kellett az amerikai elnök figyelmét felhívnia az atombombára. Amerikai kollégáiknál sokkal jobban értették, mi forog kockán. Az amerikai tudósokkal ellentétben bennük a szakértelem politikai érettséggel párosult, melyet különleges világtörténelmi tapasztalataiknak köszönhettek” – olvasható Kati Marton: Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyvében (Corvina Kiadó, 2008. 130. o.).
„Wigner Jenő 1942 tavaszától 1945 nyaráig a Chicagói Egyetem Metallurgiai Laboratóriumában (ez volt a fedőneve az atombomba előállítását végző Manhattan-program egyik intézményének) dolgozott. Itt Wigner munkája meghatározó jelentőségűnek bizonyult, ő tervezte a hanfordi reaktorokat, amelyek plutóniumot termeltek az atombombához (pl. a Nagasakira ledobott bombához). Az önfenntartó láncreakció 1942. december 2-ai megvalósulása után az ő chianti borával ünnepelte meg a sikert a négy alkotó: Szilárd Leó, Enrico Fermi, Arthur H. Compton és Wigner Jenő. Németország kapitulációja után ő is aláírta azt a petíciót, amely az atombomba Japánban történő bevetése ellen tiltakozott. Ennek nem lett foganatja, ezért élete végéig lelkiismeret-furdalás kínozta Hiroshima és Nagasaki áldozatai miatt.” (Forrás: Czeizel Endre: Száz éve született Wigner Jenő. Magyar Tudomány, 2002/11. 1419. o.)
A három magyar tudós közül – Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő – egyedüliként Wigner kapott Nobel-díjat 1963-ban „az atommag és elemi részecskék elméletéhez való hozzájárulásáért, különös tekintettel a szimmetriaelvek fölismerésére és alkalmazására”. Emellett hosszú élete során még rengeteg más fontos elismerésben volt része. 93 évesen halt meg. Princetonban temették el, nem messze Neumann János sírjától.
Wigner Jenő édesapja, Wigner Antal az újpesti Mauthner Testvérek és Társai Bőrgyár részvényese és igazgatója volt. Már ő is a híres Fasori Evangélikus Gimnáziumban tanult, és fiát is oda íratta be, ahol elkötelezett és kivételes tanároktól tanulhatott, például Rátz Lászlótól (matematikát) és Mikola Sándortól (fizikát). A véletlen úgy hozta, hogy vele egy időben ugyanoda járt Neumann János is, akit csodált, aki a barátja lett, és akivel élete a későbbiekben (Berlinben, majd Amerikában) is összefonódott. Ahogy összefonódott Szilárd Leóéval is, akivel itthon nem, csak Berlinben találkozott a 20-as években, a Német Fizikai Társulat szerda esti beszélgetésein, és aki attól kezdve a legjobb barátja lett. Ezeken a beszélgetéseken kiváló tudósok vettek részt: Max Planck, Max von Laue, Rudolf Ladenburg, Werner Heisenberg, Walther Hermann Nernst, Wolfgang Pauli és Albert Einstein. Berlin volt ekkor a tudományos élet és a fizika forradalmi változásainak központja.
A három tudós a 30-as években már az Amerikai Egyesült Államokban élt, mindhárman részt vettek a Manhattan-programban, az atombomba létrehozásában. Ők közép-európai emigránsként amerikai társaiknál és a politikai vezetésnél is jobban tudták, hogy mit jelentene, ha nem előznék meg a hitleri Németországot az atombomba előállításában. Mindent elkövettek, hogy közvetítőkön keresztül ezt Roosevelt elnökkel megértessék. „Tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, hogy három Budapestről elszármazott zsidó tudósnak kellett az amerikai elnök figyelmét felhívnia az atombombára. Amerikai kollégáiknál sokkal jobban értették, mi forog kockán. Az amerikai tudósokkal ellentétben bennük a szakértelem politikai érettséggel párosult, melyet különleges világtörténelmi tapasztalataiknak köszönhettek” – olvasható Kati Marton: Kilenc magyar, aki világgá ment és megváltoztatta a világot című könyvében (Corvina Kiadó, 2008. 130. o.).
„Wigner Jenő 1942 tavaszától 1945 nyaráig a Chicagói Egyetem Metallurgiai Laboratóriumában (ez volt a fedőneve az atombomba előállítását végző Manhattan-program egyik intézményének) dolgozott. Itt Wigner munkája meghatározó jelentőségűnek bizonyult, ő tervezte a hanfordi reaktorokat, amelyek plutóniumot termeltek az atombombához (pl. a Nagasakira ledobott bombához). Az önfenntartó láncreakció 1942. december 2-ai megvalósulása után az ő chianti borával ünnepelte meg a sikert a négy alkotó: Szilárd Leó, Enrico Fermi, Arthur H. Compton és Wigner Jenő. Németország kapitulációja után ő is aláírta azt a petíciót, amely az atombomba Japánban történő bevetése ellen tiltakozott. Ennek nem lett foganatja, ezért élete végéig lelkiismeret-furdalás kínozta Hiroshima és Nagasaki áldozatai miatt.” (Forrás: Czeizel Endre: Száz éve született Wigner Jenő. Magyar Tudomány, 2002/11. 1419. o.)
A három magyar tudós közül – Neumann János, Szilárd Leó, Wigner Jenő – egyedüliként Wigner kapott Nobel-díjat 1963-ban „az atommag és elemi részecskék elméletéhez való hozzájárulásáért, különös tekintettel a szimmetriaelvek fölismerésére és alkalmazására”. Emellett hosszú élete során még rengeteg más fontos elismerésben volt része. 93 évesen halt meg. Princetonban temették el, nem messze Neumann János sírjától.