Kabos Gyula sikerekben és kudarcokban egyaránt gazdag életéről egy riport során így nyilatkozott: „ – … Azt hiszem, az a legnagyobb bajom, hogy nekem nincsenek túl vérmes vágyaim. Soha nem akartam semmi nagyot, igaz, hogy a kicsit nagy is kétszázezer pengőmbe került. Én nem szeretek enni, nem vagyok gourmand – egy jó könyv mindennél többet ér nekem. Rémesen szeretem az angol tengerészhistóriákat például, vagy a trópusi expedíciós könyveket – ilyenkor folyton utazom.
Riporter: - Igen, ...hiszen maga olyan vicces ember.
Kabos Gyula: – Ez egy nagy tévedés, kérem. Én egy nagyon szomorú ember vagyok, csak mániákusa vagyok a vidámságnak, és addig nem nyugszom, amíg nevető arcokat nem látok magam körül. De különben is, ma jókedvet csinálni – kötelesség, és akkor is nevetni kell, ha sírni szeretnék. Volna egy jó tippem ezzel kapcsolatban. Hozzanak rendeletet, hogy egy hónapig mindenkinek mindent mosolyogva kell csinálni. Meglátnák, milyen más lenne az élet.” (Forrás: Esti Kurír, 1934. december 25., közli a Színészkönyvtár)
Kabos Gyula, a nagy nevettető és nagyszerű színész, akinek sok másik film mellett a „Hyppolit a lakáj” fűződik a nevéhez, 54 évesen 1941-ben, New York-ban hunyt el, New Jersey-ben temették el. 1996-ban teljesült utolsó kívánsága: kései tisztelői hazahozatták hamvait, és a Farkasréti temetőben újratemették (1-2-457).