Városligeti fasor 47.
építés éve:
1899–1900.
jelentős személyiség:
Hevesi Sándor rendező, színházigazgató
funkció:
villa

A Városligeti fasor a századfordulóra elegáns polgári negyeddé vált, ahol a gyárosok, nagykereskedők, orvosok mellett több sikeres építész és művész épített nyaralót, villát. Közöttük volt Kőrössy Albert Kálmán (1869–1955) is, aki Sebestyén Artúrral közösen tervezett villájával, ahol 1902-től feleségével, Román (Rosenberg) Dóra Paula Leóna Máriával élt, és ahol ettől kezdve a műterme volt, először képviselte itt a szecessziót. Kőrössy építészeti tanulmányait Budapesten, a Műegyetemen kezdte, Párizsban az École des Beaux Arts-on folytatta, és Münchenben, Friedrich von Thiersch tanítványaként fejezte be. Bár sikeres építésznek számított, és a szecesszió jegyében szebbnél szebb lakóházakat, iskolaépületeket, üzleteket tervezett (elsősorban a Belvárosban, a Teréz- és az Erzsébetvárosban, de Budán is), az I. világháború, ahogy több más építész pályáját, az övét is megtörte. Legutolsó tervezése, a Dayka-villa a VI. Benczúr utca 26.-ban 1913-ban készült el. 1914 után nem tervezett többé, törvényhatósági tisztviselőként dolgozott a fővárosnál.

Jómódú zsidó családból származott. Apja, a királyhalmi előnévvel nemességet kapott Neumann Miksa (?–1912) a Budapesti Áru- és Értéktőzsde alelnöke és évtizedeken keresztül a pesti Chevra Kadisa tagja volt. „… 2-3 évvel halála előtt kiválasztotta és megvásárolta helyét felesége sírja mellett a Kerepesi úti zsidó temetőben.” Fia, aki 1891-ben magyarosított, és feltehetően még ugyanabban az évben katolikus hitre tért, katolikusként temettette el apját, mivel a terézvárosi káplán a halálos ágyán megkeresztelte. (Konrád Miklós: Zsidóságon innen és túl, 2014., 530–531.)

Építészete – külföldi tanulmányainak köszönhetően – a lechneri vonások mellett elsősorban a francia-belga art nouveau és a korai német jugendstil hatását mutatja. Ez tükröződik a saját maga számára tervezett, káprázatos szecessziós villán is. Építészetének jelentőségét bizonyítja többek között, hogy az Iparművészeti Múzeum szecessziós építészetről szóló, 60 épületet bemutató, 2012 és 2014 között készített válogatásában három épülete is szerepel: a VI. Munkácsy Mihály utcai Sonnenberg-ház, az V. Aulich utcai Walkó-ház és ez a Városligeti fasori villa. Erről a következő olvasható a múzeum weboldalán: „Az egyemeletes szecessziós épület homlokzata növényi ornamensekben gazdag… kivételes szépségű vakolat architektúra jellemzi. Egyedi ablakformái szintén különlegessé teszik a főhomlokzatot, az omega-ablak ebben az időben vált közkedveltté pávára emlékeztető formája miatt. Az indás növények, az állatalakok és a maszkok is mind-mind antik illetve középkori szimbólumok, a gazdagság, termékenység és bőség jelképei. Az épület homlokzatának másik különlegessége az íves oromzat, melyben gipszdombormű foglal helyet a művészetek, vagyis a Festészet, Szobrászat és Építészet allegorikus figuráival. Ha közelebbről szemügyre vesszük az Építészet kompozícióját, láthatjuk, hogy az építész kezében lévő makett formáiból magának a villának az alakja rajzolódik ki.” A különleges épületszobrászati díszítéseket és az oromzat domborműveit, ahogy Kőrössy Munkácsy utcai és Aulich utcai bérházainak díszítéseit is, feltehetően Maróti Géza készítette. A villa lépcsőcsarnokának színes virágokkal, napraforgóval és írisszel díszített üvegablakát, ahol még egy gólya is felbukkan, Róth Miksa tervezhette, a kerítés és a kapu csodálatos kovácsoltvas munkája Jungfer Gyula műhelyében készülhetett.

A villa híres lakója a magyar színháztörténet (talán) legnagyobb személyisége, a Shakespeare-rel azonos hónapban és napon született Hevesi (Hoffmann) Sándor (1873–1939) színházi rendező, egyetemi tanár, dramaturg, kritikus, író, műfordító, színházigazgató volt. Apja, Hoffmann Mór izraelita elemi iskolai tanító, majd a kanizsai polgári iskola magyar irodalom és német nyelv tanára volt, pedagógiai tanulmányok, tankönyvek szerzője, lapok szerkesztője.

A Nemzeti Színház megújítója, legendás főrendezője, majd igazgatója élete utolsó periódusában a Magyar Színházba került. A harmincas években, annak ellenére, hogy fiatalon és belső meggyőződésből 1900-ban katolikus hitre tért (Konrád Miklós: Zsidóságon innen és túl, 431-434.), antiszemita támadások miatt a Nemzetiből mennie kellett, ezután élete végéig elsősorban a Magyar Színházban rendezett. Legjelentősebb rendezése és legnagyobb sikere itt a III. Richárd volt.  A támadások miatt kiállt mellette a teljes nemzetközi szakma. Jelentős külföldi kitüntetések mellett a Francia Becsületrend lovagja lett. Emlékét a Magyar Színház előtt a róla elnevezett tér és a színházon elhelyezett emléktábla őrzi. A Kerepesi úti temetőben nyugszik (41/1-1-23).

Hevesi a kísérletező, avantgárd színjátszás híve és magyarországi megvalósítója is volt. Ő lett az 1904–08 között működő, a mai alternatív színházak elődjének tekinthető Thália Társaság művészeti vezetője, ahol a hivatalos színházak műsorán nem szereplő darabok bemutatása mellett új játékstílus kialakításával kísérleteztek.

„Ha nem Magyarország szűkös viszonyai közé születik, világhíresség lett volna, nagyobb minden addig ismert szakmabeli nagyságnál, mert rendezői tehetségén és színpadi tudásán kívül széles körű és főleg irodalmi műveltségével, mélyreható alaposságával és írói tehetségéből eredő dramaturgiai érzékével túlszárnyalta valamennyi kortársát” – írta róla Csathó Kálmán, a Nemzeti Színház egykori főrendezője, majd így emlékezett meg róla: "Ha emlékembe idézem úgy, amilyennek ott a Magyar Színpadán utoljára láttam, egy törékeny testű, simára borotvált arcú, finom öregúr jelenik meg előttem – botra támaszkodva. Szava halk és fáradt, de szelleme éppen olyan friss, lelkesedése éppen olyan lobogó, és hite a művészet, de főleg a színház mindenekfölött-valóságában éppen olyan megingathatatlan, mint azé a torzonborz szakállú ifjúé volt a Pannónia kávéházban először. És szeme is a régi még: ragyogó, hűséges, okos. Csak most egy kisgyerek szomorúságával néz a világba, akitől elvették legkedvesebb játékát, a Nemzeti Színházat. A jó barát szeretetével és a tanítvány hálás kegyeletével ezt a két képet őrzöm róla szívemben. Pályája elejéről az egyiket, végéről a másikat. Ami kettő közé esik, az méltó rá, hogy aranybetűkkel jegyezze föl a magyar színművészet története." 

1944-ben a Kőrössy-villa – ahogy igen sok más villa is a Városligeti fasorban – csillagos ház lett. Ma a szomszédos Klösz-villával együtt (Városligeti fasor 49.) értékükhöz képest méltatlan funkciót töltenek be, mindkettő a Resonator Kft. tulajdonában lévő bér-irodaház.


(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 143.)