Budapest egyik legvarázslatosabb, pávákkal és hermelinekkel díszített lakóháza a Körönd mögött, az előkelő Andrássy úttal párhuzamosan futó, sokkal szerényebb Aradi utca átlagosnak tűnő historizáló épületei között áll. A Löffler Samu Sándor által 1907-ben tervezett gyönyörű épületről a Magyar Építőművészet 1908. októberi száma is tanulmányt közölt. Löffler Sándor a legtöbb épületét testvérével, Miklóssal közösen tervezte, ahogy főművét, a Kazinczy utcai zsinagógát is. Ez az Aradi utcai azonban önálló alkotás.
Az építtető Platschek Vilmos (1869–1944) ruha- és posztókereskedő volt. „Közepes minőségű konfekcióval zsúfolt üzletét 1896-ban nyitotta meg a Városháza épületében, a Károly körúton.” Később továbbköltözött, a korabeli hirdetések szerint nem túl messzire: divatáruházát a Belvárosban, az V. kerületi Károly körút 22.-ben, a Röser Bazár épületében lehetett megtalálni, posztóraktárait az 1920-as években Londonban és Nizzában is. A Dohány utcai zsinagógában két helyen is imaszék-tulajdonos volt, a karzaton (1929) és a földszinten (1931). Feleségével, Grünwald Cecíliával együtt a Kozma utcai temetőben nyugszik (15-16-30).
Az U alakban épült, a hátsó telekhatáron emeletes melléképülettel is kiegészült háromemeletes szecessziós ház minden szempontból rendkívüli. Az egykori elegáns épület szintenként két négy- és ötszobás, cselédszobás lakásához a reprezentatív főlépcsőn lehetett feljutni, az udvar két sarkában induló melléklépcsőn át pedig egyenesen a lakások konyhájába. Az utcára műhelyek nyíltak, az erősen kiemelt alagsorban oldalt istálló volt, a melléképületben kocsiszín. Az emeletes melléképület zárt, lőrésszerű falával, műkő virágtartókkal szegélyezett teraszával és a mellette toronyszerűen magasodó csigalépcső tömegével középkori spanyol várakra, de leginkább Gaudi egyes vidéki kastélyaira emlékeztet.
Az izgalmas, megmozgatott homlokzat faragott fagerendás főpárkánnyal, íves középoromzattal zárul, sarkaiban, mintegy védelmezőként, középkort idéző kicsiny szörnyecskék kuporognak. Az egykor üvegtetővel fedett bejárat fölött kiugró zárterkély nagyméretű ablakait körülvevő domborművek antik elődökre emlékeztető, teher alatt görnyedő férfialakok. Az épület kapuján és belső tereiben díszítőelemként a szecesszió kedvelt madara, a páva többnyire szokatlanul kecses változata vonul végig. Ez látható a Migray-féle domborított lemezes kapun, a kocsibehajtós kapualjból az udvarra vezető ajtó savmaratott üvegén, a lépcsőház domborított kovácsoltvas korlátján, de még az I. emeleten íves terasszá szélesedő függőfolyosó terrazzo burkolatának sarkaiban is.
Tolnay-Pálóczy Enikő művészettörténésztől megtudható, hogy a meglepően kecses pávának és az előcsarnok két oldalán, a dongaboltozat alatt futó dombormű hermelinjeinek előképe van, a káprázatos 1897-ben megjelent Verneuil-féle ornamentika kötetben nagyon hasonlók láthatók (Verneuil, Maurice Pillard: L'animal dans la décoration. Librairie centrale des Beaux-arts, 1897). Ő azonosította az előcsarnok terében és a lépcsőházi pihenőkön szinte hibátlanul megmaradt padlóburkolat kék-zöld-barnás növényi motívumú mozaiklapjait is, melyek az egyik legnagyobb budapesti cementgyáros, ifj. Walla József gyárából kerültek ki: 1908-ban kiadott jegyzékükben 184-es sorszámmal találhatók. Díszítőmotívumként nemcsak a páva, de kunkorodó farktollának apró, stilizált részletei is fel-feltűnnek a kapun, a lépcsőházi korláton, a lakásajtókon, mellettük növények, életfaszerű virágok, a lépcsőházi színes üvegablakokon szokatlan társításban rózsákkal tűzdelt fenyőfa.
Mindennek betetőzéséül, ahogy kívül a középkort idéző kis szörnyecskék, belül, a lépcsőház mennyezetén lebegő angyal vigyáz a bérházra. Sajnos nem eléggé. A világörökség által védett területen álló és a főváros által is védett épület állapota siralmas, a házon történt durva beavatkozások megmagyarázhatatlanok.