A ma is látható egykori zsidó egyleti székházak közül helyével, méretével és impozáns megjelenésével is kiemelkedik a Zion Izraelita Jótékonysági Egylet Erzsébet körút 26. szám alatti, 1893–94 során felépült székháza. Az átmenő telken álló, a Kertész utcára is homlokzattal forduló négyemeletes historizáló épület tervezője, Fleischl Róbert (1864-1926) és Brüggemann György volt. 

1908-ban pályázatot írtak ki a Wekerle telepre, ahol a telepen építendő házaknál Fleischl Róbert Lakóháztípusok pályázata nyert. "Fleischl Róbert a sokemeletes, függőfolyosós bérkaszárnyákkal ellentétben a kertvárosi építési módot javasolta a kormánynak. A külföldi példák alapján ő fogalmazta meg a korszerű építészeti követelményeket. A Magyar Építőművészek nevében azt szorgalmazta, hogy a telepítendő épületek eltérő megjelenésűek legyenek, a telep ne csak három-négy épülettípusból valósuljon meg. Fleischl Róbert nemcsak az egyenes és íves utak, valamint a házak külső kialakításával foglalkozott tanulmányában, arra is gondolt, milyenek legyenek a leendő munkásotthonok belülről. Az „F” típusjelű épületek tervezése fűződik az ő nevéhez, s több, mint 250 ház lakói mondhatják el magukról, hogy az általa megálmodott épületben laknak." (Forrás: Wekerle Társaskör Egyesület)