A XIX. században a pesti zsidóság által felépített pompás nagy zsinagógák mellett (hitközségi engedéllyel) igen sok egyszerű imaszoba, kisebb zsinagóga is alakult a lakóházak első emeletén, vagy az utcáról megközelíthető üzlethelyiségben. Kisebb közösségek, közelben lakók egyszerű imahelyei voltak ezek, ma lakás vagy üzlet van a helyükön. Ennek az 1893-ban épült, átlagos, háromemeletes, körbeépített udvarú historizáló pesti bérháznak a földszintjén is – talán már felépülésétől – imaház működött, a Chorász Chájim Egylet ortodox zsinagógája. Az utcáról bezárt üzletnek tűnik, de ez az a szinte egyedülálló eset, ahol a lehúzott redőny mögött az imaterem ma is ott várakozik, teljes berendezéssel, szinte úgy, ahogy 1986 körül, az utolsó istentisztelet után elhagyták.

A helyükön állnak a padok és a bima is, az elmaradhatatlan kandeláberekkel. Van imarend mutató tábla, és a szomszéd helyiségben – kissé megviselt állapotban – a tóraszekrény is megtalálható. Az imádkozókat váró számozott padsorok, a kandeláberek, a csillárok, a falakon a hajdani színes festés nyoma, a mennyezeten a stilizált csillagos ég, az udvar felőli oldalon a színes üvegablak a zsidó jelképekkel, itt-ott a porral vastagon ellepett zsidó imakönyvek mind-mind hozzájárulnak a pusztulás ellenére (vagy talán épp azért) érzékelhető különleges, varázslatos hangulathoz.

Az oldalfalon az 1943. évi három márványtábla közül az egyiken az elhunyt tagok neve olvasható héberül, mellette az emlékezést lehetővé tevő adományozóké magyarul. A középső tábla pedig azokat az adományozókat sorolja, akik alapító tagként az imaház újjáépítéséhez hozzájárultak. Vajon miért kellett 1943-ban ezt a kis zsinagógát újjáépíteni? Erre nehéz válaszolni. Annyi bizonyos, hogy 1943-ban az imaház tagjai még nagyon bízhattak a jövőben, és nem gondoltak arra, hogy inkább menekülni kellene. Nem gondolták, hogy később újabb, mártírhalált halt hittestvéreikre emlékező márványtáblát fognak a zsinagóga falán elhelyezni.