A Benczúr utcai bérház és gyár építtetője Buchwald Sándor (Kurima, ma Szlovákia, akkor Sáros v.m, 1837 – Budapest, 1919) neves és igen tehetős vasbútorgyáros volt, aki egy nagyon kicsi felvidéki faluban született. Akkoriban ebben a faluban a lakosság közel huszonöt százaléka zsidó volt. Az ortodox hitközséget minden valószínűség szerint Lengyelországból bevándorolt zsidók alapították. Apja Zusskind Buchwald, anyja Regina Buchwald volt. Ő feleségével Johanna Buchwalddal kilenc gyereket nevelt fel.
Budapestre kerülve állítólag először cigánykovácsokkal alapított műhelyt. Hamarosan ebből fejlődött ki a monarchia legnagyobb vasbútorgyára az egykori VI. kerületi, ma XIII. kerületi Botond utcában. Raktára és bemutatóterme az Andrássy út 4.-ben és a Nagy János utca 1.-ben (ma ez a Benczúr utca 5.) volt. Buchwald a milleneumi világkiállításon már külön pavilonban mutatta be termékeit. Az 1900-as párizsi világkiállításon pedig óriási sikert aratott vasvázas székeivel, amiért aranyéremmel jutalmaztak. Gyártmányait rengeteg helyen használták, például a Lillafüredi Palota-szálló kerti bútorait is Buchwald Sándor szállította.
Hírnevét azonban nem pusztán ennek, hanem az u.n. „Buchwald-székeknek” köszönhette. 1890-ben a fővárosnál pályázat útján, havi 5 koronáért hosszú időre jogot szerzett saját gyártású kerti székeinek elhelyezésére a Városligetben, az Erzsébet téren és a Ferencz József rakparton (a Duna-korzón), melyek használatáért cserébe pénzt kérhetett, előbb 5, később 3 krajcárt. A híres Buchwald-székek, annak ellenére, hogy fizetni kellett érte, nagyon népszerűek voltak, később már négy-öt sorban sorakoztak például a Duna-korzón. A jegyeket idős asszonyok, az u.n. „Buchwald-nénik” árulták. „A nénikék ingyen ülnek egyikben-másikban, amolyan nyugdíjas teremőrök, s figyelik, ki nem váltotta meg a jegyét. Élő parkolóórák. És olcsó a munkáltatásuk a tulajdonosnak. Igaz, ifjabb pénztelenek könnyen kijátsszák őket: „…olyan szokásunk volt – írja …Szép Ernő –, leültünk a karosszékbe, s ha jött a Buchwald nénike a jeggyel, eliszkoltunk. Azután megint leültünk, és megint megléptünk… Az azután mindig lesett minket, mennyit kellett szegénynek mérgelődnie.” (Forrás: Buza Péter: Korzó a Partokon. Beszélő Online) Kizárólagos engedélyét a főváros komoly ellenérvek ellenére többször is meghosszabbította. Végül privilégiumának a Tanácsköztársaság vetett véget, ekkor a székek használatát ingyenessé tették.
Buchwald Sándort és családja többi tagját a Kozma utcai zsidó temető baloldali 23 számú falsírboltjában temették el.
Budapestre kerülve állítólag először cigánykovácsokkal alapított műhelyt. Hamarosan ebből fejlődött ki a monarchia legnagyobb vasbútorgyára az egykori VI. kerületi, ma XIII. kerületi Botond utcában. Raktára és bemutatóterme az Andrássy út 4.-ben és a Nagy János utca 1.-ben (ma ez a Benczúr utca 5.) volt. Buchwald a milleneumi világkiállításon már külön pavilonban mutatta be termékeit. Az 1900-as párizsi világkiállításon pedig óriási sikert aratott vasvázas székeivel, amiért aranyéremmel jutalmaztak. Gyártmányait rengeteg helyen használták, például a Lillafüredi Palota-szálló kerti bútorait is Buchwald Sándor szállította.
Hírnevét azonban nem pusztán ennek, hanem az u.n. „Buchwald-székeknek” köszönhette. 1890-ben a fővárosnál pályázat útján, havi 5 koronáért hosszú időre jogot szerzett saját gyártású kerti székeinek elhelyezésére a Városligetben, az Erzsébet téren és a Ferencz József rakparton (a Duna-korzón), melyek használatáért cserébe pénzt kérhetett, előbb 5, később 3 krajcárt. A híres Buchwald-székek, annak ellenére, hogy fizetni kellett érte, nagyon népszerűek voltak, később már négy-öt sorban sorakoztak például a Duna-korzón. A jegyeket idős asszonyok, az u.n. „Buchwald-nénik” árulták. „A nénikék ingyen ülnek egyikben-másikban, amolyan nyugdíjas teremőrök, s figyelik, ki nem váltotta meg a jegyét. Élő parkolóórák. És olcsó a munkáltatásuk a tulajdonosnak. Igaz, ifjabb pénztelenek könnyen kijátsszák őket: „…olyan szokásunk volt – írja …Szép Ernő –, leültünk a karosszékbe, s ha jött a Buchwald nénike a jeggyel, eliszkoltunk. Azután megint leültünk, és megint megléptünk… Az azután mindig lesett minket, mennyit kellett szegénynek mérgelődnie.” (Forrás: Buza Péter: Korzó a Partokon. Beszélő Online) Kizárólagos engedélyét a főváros komoly ellenérvek ellenére többször is meghosszabbította. Végül privilégiumának a Tanácsköztársaság vetett véget, ekkor a székek használatát ingyenessé tették.
Buchwald Sándort és családja többi tagját a Kozma utcai zsidó temető baloldali 23 számú falsírboltjában temették el.