A háromemeletes, körbezárt udvaros bérházat, mely látszólag semmivel sem tűnik ki az Akácfa utca historizáló épületei közül, az Első Budapesti Magyar Izraelita Betegsegélyező és Temetkezési Egylet építtette 1894-ben. A XIX. század végén szabályozott, átalakuló Akácfa utca és a környék jellegzetessége lett, hogy az egyletek és egyesületek itt építették fel bérházaikat, ide helyezték székhelyüket.

A homlokzatot páros konzolokkal alátámasztott erőteljes párkány, a kapu felett két tengelyt átfogó kovácsoltvas korlátú erkély, az első és második emeleti ablakoknál erőteljes szemöldökpárkány, kőbábos parapet jellemzi. A második és harmadik emelet homlokzatfelülete finoman nútolt, a földszint kváderes. A kapualj keresztboltozatos, az udvar – mint az utcában és a környéken a legtöbb bérházé – lodzsás, és még ma is keramitburkolatú. A pinceablakok téglakeretet kaptak. A XIX. század végére egyre jobban érvényesülő telekspekuláció hatására az épület hátsó franciaudvarral épült.

A bérház földszintjén, az udvar jobb oldali egytraktusos és a hátsó, franciaudvarra néző kéttraktusos szárnyában – a BKV mai irodái helyén – működött a betegsegélyző és temetkezési egylet Or Chadas (Új fény) elnevezésű, ortodox szertartású zsinagógája. Elődje 1879-től feltételezhetően ugyanitt, egy korábbi házban jött létre. A közel 180 négyzetméter alapterületű zsinagóga kialakítására a mai bérház felépülése után, 1901-ben került sor. Az egylet tagjai minden reggel és este itt imádkoztak. A sátoros ünnepet a ház hátsó – csak általuk használt – franciaudvarán tartották, ahová egy mára elfeledettnek tűnő átjáró vezet.

A pesti izraelita hitközség 1868–69. évi kongresszusától kezdődően adott ki engedélyt imaházi egyesületek felállítására. A hitközség létszáma ugyanis a XIX. század közepétől jelentősen megnőtt. A nagyvárosi körülmények a hívő zsidók számára az imádkozás hagyományos előírásainak teljesítését egyre nehezebbé tették. Már nem lakhatott mindenki a nagy zsinagógák közelében, hogy rövid idő alatt gyalog eljusson oda. Ezért a bérházakban, egy-egy nagyobb lakás, üzlethelyiség vagy raktár terében alkalmi imahelyeket alakítottak ki, és ha a közösség hosszabb ideig is együtt maradt, igazi zsinagógává alakították át. A XX. század elejére Pest régi zsidó negyedében már szinte minden második-harmadik házban volt egyesületi, illetve egyleti imaterem, imaszoba, leggyakrabban a földszinten vagy az első emeleten. Az egyleteknek – más vallások egyleteihez hasonlóan – a vallási mellett igen gyakran kegyességi funkciója is volt. A zsidó egyesületek és egyletek tevékenységét 1944-ben betiltották. A többségében zsidók által lakott bérház ekkor csillagos ház lett. 

Bár a zsidó közösség erősen megfogyatkozott, a lakóházakban működő egyleti imatermek egy része a háború után újraéledt. 1947–49 között azonban megkezdődött az egyesületek általános feloszlatása. Az ötvenes évek során így ismét, immár véglegesen bezárták a lakóházakban működő imahelyeket is. Ma már egy sem működik, több házat, ahol jelentősebb lakászsinagóga volt, le is bontottak. Az itteni a kevés egyleti imatermek egyike, melynek az elrendezése legalább rajzon fennmaradt (lásd Gazda Anikó: Zsinagógák Magyarországon – Tipológia, 1989, Budapest, 140.)

(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 46-48. és Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 2018, 68-69.)