A mára az egész fővárosban egyetlenként megmaradt rituális fürdőt a szomszédos régebbi, alacsony épületekkel azonos méretű, csak modernebb építészeti stílusa által megkülönböztethető egyemeletes lakóház rejti.

A Budapesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség 1923-ban vásárolta meg a Kazinczy utcai telket, hogy rajta rituális fürdőt építsen. Az alapkőletételre 1925. szeptember 13-án került sor. Az utcai, egyemeletes lakóházi rész és a hozzá kapcsolódó kétemeletes fürdőépület terve 1928-ra készült el. A fürdő 1930 augusztusában kezdte meg működését.

A tervezők neve pár éve még ismeretlen volt. A Fővárosi Tervtárban nem találhatók tervek, információk. Csak annyit tudtunk, hogy az egyemeletes lakóházi rész és a kétemeletes fürdőépület terve 1928 körül készülhetett. Pár éve azonban – Lózsy Tamás, az Magyar Autonóm Izraelita Hitközség (MAOIH) gyűjteményvezetője kutatásának eredményeként – tervsorozat másolatok kerültek elő: az egyik a Löffler testvéreké, amely a zsinagógához nagyon hasonlóan szecessziós, gazdagon díszített, a másik a Böhm Henrik–Hegedűs Ármin építészpárosé, ez egyszerűbb, art deco stílusú. Mindkét esetben az utca felé is készült kétemeletes változat. Úgy tűnik, a Böhm–Hegedűs-féle terv épült meg, az utca felé egyemeletes változattal, 1928-as dátummal.

A zsidó vallás előírásai kötelezővé teszik a rituális fürdő használatát, és szigorúan meghatározzák a használat módját. A lelki és testi megtisztulást egyaránt szolgáló szertartás során – a lemerüléskor – csak természetes élővíz: forrás- vagy esővíz használható. Ezért kezdték itt is kútfúrással az építkezést, és ezért kerültek az esővizet gyűjtő tartályok a fürdőépület tetejére.  Régebben minden konzervatív közösség fenntartott rituális fürdőt (mikvét), a háború előtt az Orczy-házban és a Paulay Ede utcában is működött egy.

A mára az egész fővárosban egyetlenként megmaradt rituális fürdőt a szomszédos régebbi, alacsony épületekkel azonos méretű, csak építészeti stílusában megkülönböztethető lakóház rejti. 

Mintha egy ékszerdobozt alakítottak volna ki: a lakóház földszinti homlokzatát teljes felületén rózsaszín márványlapok burkolják. A szimmetrikusan elhelyezett két bejárat: a lakóházé és a fürdőé, a modern, háromosztatú földszinti ablakok, sőt még a pinceablakok is ennél sötétebb színű, vörösmárvány keretet kaptak. A földszintet az emelettől szintén széles vörösmárvány sáv választja el. Geometrikus díszű vörösmárvány szegélyt kapott az egyébként teljesen sima, vakolt felületű emelet, ezen kívül a homlokzatot csak az ablakok fölötti magyaros, szűrmotívum mintázatú vörösmárvány rozetta díszíti. 

A fürdő az L alakú, függőfolyosós lakóházon és egy hosszú, keskeny folyosón át közelíthető meg. A lakó- és fürdőépület, valamint az őket összekötő folyosó hangulatos udvart fog közre.  Az udvaron található a ma is élővizű kút, mellette hatalmas, árnyékot adó fa magasodik. 

Az utcára merőlegesen állított, kétemeletes, lapos tetős fürdőépület női és férfirészleggel, két lépcsőházzal és a környező épületek fölé magasodó téglakéménnyel épült meg. Építészeti megfogalmazása meglepően modern, dísztelen, részletei, így az üvegezett bejáratok kovácsoltvas rácsai vagy a lépcsőházakat kísérő lépcsőkorlát, sőt az ablakok jellegzetes formája is – a külső homlokzattal összhangban – art deco jellegű. A női részleg pár éve – miután adományból korszerűsítették – teljesen megváltoztatva újra működik. A férfirészleg ezzel szemben változatlan, teljesen elhagyatott. Az alig fél centiméter vastag fehér kerámiaelemekből álló elválasztó falak között elvarázsolódottan várakoznak az ugyancsak fehér csempével burkolt lépcsős merülőmedencék. A kút-, illetve az esővíz nyersszínű kerámia vízköpőkön át jutott a medencékbe és a kádakba. Van közöttük kisebb és nagyobb, de névre szóló is. Itt minden megoldás, minden részlet az 1920-as évek technikai tudásáról és ízléséről tanúskodik. A medencék, öltözők, kiszolgáló terek és átjárók szövevényének megvilágítását jellegzetes, osztott üvegezésű ablakok és mellettük több helyen is rejtélyes fényhatást adó üvegtégla felületek, felülvilágítók adják. A kiszolgálóhelyiségekben – így például a mosoda terében és a pincében – muzeális értékű gépek rejtőznek: szárító- és fűtőberendezések, rézből készült üstök, vízmelegítők, centrifuga.

Az ortodox zsidóság számára nélkülözhetetlen fürdőépület a 2001-ben készített szabályozási terv alapján bontható volt, helyére lakóházat képzeltek. A fontos, egyedülálló funkció mellett felbecsülhetetlen értékű technikai berendezést őrző, építészetileg is különleges art deco épületegyüttes bontása szerencsére nem következett be. 2005 óta a Kazinczy utcai rituális fürdő műemléki védelem alatt áll. A budapesti autonóm ortodox hitközség hiteles felújítását tervezi.

(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 190-193.)