Az 1875-ös Halácsy térképen a mai Dohány utca 56. – Akácfa utca 9/a még egy telek volt az Akácfa utca 9/b-vel, egyetlen, körbeépített udvarú falusias ház állt rajta. A telekmegosztás 1880 után történhetett. A két telek 1890 körül Pollák Sándor építési vállalkozóé (1841–1913) és nejéé lett, akik még éppen a nagy átalakulások előtti pillanatban, az utcaszabályozást megelőzve építettek házat a XIX. századi beépítéshez igazodva. 

A már a Rákóczi útról is észrevehető, városképileg jelentős, de történetileg is fontos háromemeletes historizáló sarokház barokk palotákra emlékeztető torony kiemelésével a régebbi, XIX. századi Akácfa utcát indítja. Ugyanakkor átmenetet képez az utca kétemeletes, kisvárosiasabb és a négy- és ötemeletesen átépült nagyvárosias, sőt világvárosias részei között.

A sarkot nemcsak a torony, hanem az erőteljes, kváderes sarokrizalit, felül a páros ablak és az íves pártázat is hangsúlyossá teszi. Az első emeletet íves ablakszemöldökök és a sarkon kőbábos erkély különbözteti meg. A földszinten félkörívesen záruló portálok sorakoznak. A sarkon, a mai Akácfa söröző helyén volt a Három Huszár vendéglő. Az épületben emellett – mint a negyed sok más házában – kóser vágoda (mészárszék), a 3. emeleten pedig 1926-tól az Autonóm Ortodox Zsidó Hitközség egyik imaterme működött.

A régi beépítési vonalon álló, csak utcai lakásokkal épült bérház 1896-ban Steiner Mór és neje, Leichtner Terézia tulajdonába került, akik a házat a Tóra Alapítványnak adományozták a Tóra tanulmányok fenntartása és előmozdítása céljára. A kapu mellett régebben aranyozott márványtáblán ez állt: Steiner Mór és Steiner Teréz alapítványa, 1897. Az emléktábla az angyalfejekkel díszített faragott tölgyfakapuval együtt azonban mára eltűnt. 

A Dohány utca 56. 1944-ben csillagos ház lett, majd a gettó kijelölésekor, amikor a budapesti gettó határvonala az utca páratlan oldali házainak hátsó telekhatárán húzódott, ez a sarokház azon kívül maradt. Azt beszélik, hogy itt rejtegették a negyvenes évek elején Lengyelországból Magyarországra menekült belzi „csodarabbit”, Aharon Rokéah-t. (Más források szerint a Tisza Kálmán tér 12. számú házban bújtatták, ahol haszid imaház is volt.) Itt mondta el búcsúbeszédét, mielőtt – valószínűleg a hírszerzés vezetője, Újszászy tábornok segítségével – német tiszti egyenruhában, kiszöktették az országból. A mentési akcióban Karády Katalinnak is szerepe volt.   

A Tóra Alapítvány bérházát néhány évvel a háború után – az összes bérházhoz hasonlóan – államosították, 1990 után pedig az önkormányzat tulajdonába adták. 2002. január 25-ig a házon – a többi egykori zsidó közösségi tulajdonban lévő épülettel együtt – elidegenítési és terhelési tilalom volt érvényben a Budapesti Zsidó Hitközség javára. Ez 1999. január 29-én megszűnt. 

(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 42-44. és Adalékok a Belső Erzsébetváros történetéhez, 1983.)