Síp utca 17.
építés éve:
1907–1908.
funkció:
bérház
kivitelező:
Mozsányi Károly
építész:
jelentős személyiség:
Lazarus Adolf a Dohány utcai zsinagóga főkántora
építtető:
Burger János szállodatulajdonos és neje

A Budapesti Zsidó Hitközségek Síp utcai székházával szemben épült háromemeletes bérház harmadik emeleti két erkélyén és az udvari függőfolyosó korlátjain is – talán épp ennek a szomszédságnak köszönhetően – zsidó szimbólum, kovácsoltvas menóramotívum jelent meg.

A megbízó, Burger János (1868–1930) szállodatulajdonos számára már 1898-ban is felépült egy ház az Erzsébetvárosban (Nyár utca 30.). Ott csak a hátsó fronton voltak bérlakások, az utcai oldalon Imperiál néven szálloda működött. Állítólag ennek hasznából épült ez a Síp utcai ház. (Forrás: Urbface)

A századforduló elvárásainak megfelelve mezzanin és műteremszinttel épült szecessziós bérház tervét Löffler Samu Sándor (Budapest, 1877 – Melbourne, 1962) még a Kazinczy utcai zsinagóga tervezése előtti időszakban készítette. A gazdagon díszített, szokatlanul zömök homlokzatot teljes szélességben hatalmas, függönyívű oromzat és meredek, magas tető zárja le. A ház földszintjét az utca felé üzletek, az udvari oldalsó szárnyakban műhelyek foglalták el. Az emeleteken szintenként öt komfortos lakás, a műteremszinten, a függönyív mögött fotóműterem volt. Az épület minden részlete rendkívül magas színvonalon, iparművészeti igényességgel készült. A hol zárt, hol nyitott erkélyekkel megmozgatott, kisebb és nagyobb, egyenes és íves záródású ablakokkal tagolt, változatos homlokzatot puttók, görnyedő törpeatlaszok és a kapu fölött keleties hatású, eozinmázas kék kerámia díszíti. A síkmennyezetű, szűk és nyomott belmagasságú, vörös majolika falburkolattal és gipszstukkóval kibélelt kapualj babilóniai sírkamrára emlékeztet. A burkolat fölött bibliai történetre utaló reliefképek ismétlődnek: csőrében élelmet vivő galamb és fészekben váró, éhes fiókák. 

A lakóház belső világa, udvara a homlokzat kialakításánál visszafogottabb, komorabb hatású. A mindössze tizenhét méter széles telken a szokatlanul szűk, csupán hat méter széles udvart csak három oldalról keretezi függőfolyosó. Az alaphangulatot a függőfolyosók kovácsoltvas korlátján végigvonuló, nagyméretű és elegáns menóramotívum határozza meg. A menóra mellett a szimbolikus madár-, páva- és életfamotívum is vissza-visszatér, ahogy a spirálvonalak motívuma is. A lépcsőházi és függőfolyosói korlátok lemezdíszítésében domborított páva, a lépcsőházi üvegfal csipkefüggönyt utánozó homokfúvott üvegében B. J. monogram (a tulajdonos nevének kezdőbetűi) és virágot  bontó életfa látható. A lakások bejárati ajtajának kovácsoltvas díszrácsai szintén stilizált életfák. A bejárat és a lépcsőház padlóburkolata eredeti, mintás mettlachi. 

Önálló műalkotásnak is felfogható a domborított rézlemezzel burkolt, üvegezett bejárati kapu: a népi (indiai?) ihletésű életfát az üvegbetét díszrácsában kovácsoltvas galambpár, a domborított rézlemez díszítéseként mókuspár fogja közre. A rendkívüli bejáratot – akár az épület többi magas színvonalú műlakatos munkáját – a Löffler testvérekkel gyakran együtt dolgozó Migray József műlakatosmester készítette. A falpillérek közé fogott bejárat mellett, a jobb oldali üzlet fölött az egykori üzlettulajdonos, Dinner Mór neve nem is olyan régen még olvasható volt. A műemlék épület homlokzatának rendbe hozásával (2005) azonban a felirat eltűnt. Ma az egykori üzlet helyén a Joint Zsidó Családsegítő Szolgálata működik. 

Löffler Sándor több bérházáról is tudunk, amit egyedül tervezett (például Aradi utca 57., Zichy Jenő utca 36.), de 1906-tól 1918-ig testvérével, Löffler Bélával (Budapest, 1880 – 1930-as évek vége) közös irodája volt. Együtt tervezték több bérház mellett főművüket, a Kazinczy utcai ortodox zsinagóga együttesét. A Síp utcai ház elkészülésekor irodájuk a ház műtermébe költözött. VI. és VII. kerületi bérházaik és egy két villájuk többsége itteni közös tervezés (VI. Izabella utca 34., Székely Bertalan utca 2/b és 2/c, Bajza utca 18., Andrássy út 82.; VII. Akácfa utca 20., Dózsa György út 38., Kertész utca 29.?, Rákóczi út 14., 74–76.). 1918 után a testvérek szétváltak. Löffler Béla 1925-ben megnyerte a jeruzsálemi Nemzeti Színház építésére kiírt pályázatot, és Palesztinába utazott. A színház nem épült meg, ellenben az ugyanebben az évben Tel Avivban rendezett Közel-Keleti kiállításra tervezett pavilonja igen. Később Alexandriában és Jeruzsálemben is nyitott tervezőirodát.  

Löffler S. Sándor halálának időpontja és helye sokáig ismeretlen volt (ahogy öccséé, Béláé is). Pálóczi Enikő Ágnes Löffler S. Sándorról szóló diplomamunkájának (2012), valamint Bolla Zoltán és Lelkes Szilvia kutatásának köszönhetően kiderült, hogy Löffler S. Sándor túlélte a holokausztot, valószínűleg már 1948-ban elhagyta az országot, Bécsbe ment, és 1949-ben feleségével, Ganz Gizellával Melbourne-ben telepedett le. 1962-ig, haláláig ott élt. Löffler Béla 1935-ben még dolgozott Párizsban (6. rue Ambroise Thomas, Rashi zsinagóga terve), és feltehetően a brit Közel-Keleten halt meg a 30-as évek végén – Jeruzsálemben.

1912-től élete végéig ebben a házban élt Lazarus Adolf (Stomfa, 1855 – Budapest, 1925) a Dohány utcai zsinagóga Hannoverből meghívott főkántora. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben látogatható (4-1-10). Fia, Lajtai-Lazarus Walter, zeneszerző lett, lánya, Lénárt Gitta, sikeres operaénekesnő, Vágó József építész felesége, akivel 1919 után Rómában éltek.

Lajtai-Lazarus Walter, a Nemzeti Zenedében, majd Lipcsében tanult zeneelméletet és vezénylést. Tanulmányait apja finanszírozta. Részt vett az I. világháborúban, ahol főhadnagyi rangot szerzett, arany érdemkeresztet kapott. 1939–42 között még az OMIKE karmesterei és zeneszerzői között lehet nevével találkozni, a vészkorszakban a meglepő nagy számban munkaszolgálatban és deportálásban  megölt muzsikus: zenész, zeneszerző egyike volt. (Forrás: Bársony Péter: A vészkorszak muzsikus áldozatai. Parlando zenepedagógia folyóirat)

1944-ben sok-sok szomszédos épülettel együtt ez a ház is zsidóknak kijelölt kényszerlakhely, csillagos ház lett. 2005 óta műemlék.


(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 394–396.; Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 110–112.; Pálóczi Enikő Ágnes: A Löffler-fivérek építészete. Különös tekintettel az első világháború előtti budapesti tevékenységükre. Diplomamunka. ELTE Bölcsészettudományi Kar, 2012.)