Az Andrássy út talán leghíresebb villájának számított a csepeli Weiss Manfréd báró (Pest, 1857 – Budapest, 1922), Magyarország leggazdagabb gyáriparosának és családjának tulajdonában lévő Andrássy út 116. „…Mindezeknél reprezentatívabb igényű volt az Andrássy út 116. sz. villa, amelyet a Bécsből Otto Wagner építésvezetőjeként Pestre érkezett és itt megtelepült Kallina Mór tervezett 1876–77-ben Szabó Albertnek, aki a házat 1881-ben eladta Bródy Zsigmondnak, a Neues Pester Journal tulajdonos-főszerkesztőjének; ő 1894-ben Weiss Manfréd nagyiparosnak. A villa 1944-ig a Weiss család tulajdonában maradt…” (Forrás: A zsidó Budapest. 1995, 515.)

Az épület egyemeletes, négyzet alaprajzú, a földszinti zárt körerkély az első emeleten bábos korlátú íves tetőterasszal zárul. Az Andrássy útról közös bejáraton közelíthető meg a szomszédos 114. sz. alatti villával, amely 1919-től szintén Weisz Manfréd tulajdona volt (egyik lányának, vette meg, Daisynek). A villa bejárata bal oldalt a kertből nyílik. 1903-ban és 1922-ben is átépítették (tervező: Radó Sándor). A hatalmas kertben egykor teniszpálya és lóistálló is volt. Az egész család itt lakott, a hat gyerek, Elza, Jenő, Marianne, Alfonz, Daisy és Edith a villa első emeletén, a nagy- és dédszülők a másodikon. Ma ott, ahol azelőtt az ország egyik legtehetősebb családja élt, semmi nem emlékeztet a gazdag múltra, a menekülésre kényszerült család villáját 1944-ben a németek vették birtokba, majd sokáig a magyar kormány vendégháza volt. Az évek óta üresen álló villában már csak teljesen lecsupaszított terek, falak láthatók. 

Weisz Manfréd nagyapja, Baruch Weisz Morvaországból vándorolt be, pipakészítéssel foglalkozott, műhelye a Rumbach Sebestyén utcában volt. Apja, Weisz Adolf szilvalekvárral kereskedett, anyja, Kánitz Éva a legrégebbi óbudai családok egyikéből származott. Weisz Manfréd (a hat gyerek közül a legkisebb) az apjától örökölt kis szilvalekvárüzemből indulva Berthold bátyjával együtt Európa legnagyobb acél- és hadianyaggyártó iparát építette fel Csepelen. Nagyon szerényen kezdték. A szilvakonzerveket gyártó gyár először az akkor külvárosnak számító Lövölde téren nyílt meg. Manfréd 1884-ben feleségül vette a vagyonos bécsi Albert von Wahl vasúti vezérigazgató Alice nevű lányát, így több, nagyobb vállalkozásba kezdhetett. Rájött, hogy a konzerv- és a lőszergyártás rokon tevékenységek. Gyárát a legnagyobb magyarországi hadiüzemmé fejlesztette. Először I. Ferenc Józseftől nemességet, majd csepeli előnévvel Károly királytól bárói rangot kapott. Tisza István miniszterelnök szerint az első világháborúban a teljes magyar állam csődöt mondott, „csak két dolog vált be: fiaink hősiessége és Weiss Manfréd teljesítőképessége”. 

Nagyon fiatalon, gyógyíthatatlan betegségben 40 évesen elhunyt felesége emlékére 1910-ben felépítette a Csepeli Weisz Alice Szülő- és Anyaotthont (az ingyen igénybe vehető szülőotthonban 1910 és 1918 között 5535 gyermek látta meg a napvilágot) és egy kórházat gyógyíthatatlan betegek ápolására, mindkettőt a Szabolcs utcai zsidó kórház mellé, Csepelen pedig népkonyhát, munkáslakásokat, a női dolgozók gyerekeinek bölcsődét és óvodát. „Felesége emlékére létrehozta a Weiss Alice Alapítványt is, amely szegény sorsú lányok életkezdéséhez nyújtott komoly anyagi segítséget.   Élete végéig hithű zsidó maradt. Aktívan támogatta a zsidó közösség karitatív munkáját és ezt a tradíciót a cég akkor is folytatta, amikor több vezetője (például Chorin Ferenc) már kikeresztelkedett.” 

„A háború idején Bródy Sándor készített interjút Weiss Manfréddal. Amikor azt a kérdést tette fel Weiss Manfrédnak, hogy milyen komor ez az iparág, amit űz, Weiss Manfréd azt válaszolta, hogy ő kötelességének érzi ezt, ez az ő hivatása, amit katonaként lát el, s nem a haszonért teszi. Pedig hihetetlenül nagy haszonnal dolgozott (…) Ahogyan a gyár minden alkalommal felvirágzott a háborús időkben, ugyanúgy indult mindig hanyatlásnak béke idején. Weiss Manfréd ekkor úgy határozott, hogy ingatlanvásárlásba fekteti a pénzét: megvette az Andrássy út egy részét, egy szállodát a belvárosban, egy jókora darab földet Angyalföldön, ahol ekkor még dús szántóföldek terültek el, és egy jókora telket a Margit-híd közelében, ami akkor még beépítetlen terület volt.” (Forrás: Csepeli Helytörténeti és Városszépítő Egyesület)

Weisz Manfrédről itt csak néhány dolgot emeltünk ki. Életének, munkásságának nagy irodalma van, többek között a Magyarországi zsidóság képes története című kötetben lehet olvasni róla (2014, 120–121.) vagy a Flódnin, a Magyar Zsidó Levéltár honlapján A lőszerkirály Weisz Manfréd címen. Hat gyermeke közül lánya, Marianne és egyik unokája személyesebb visszaemlékezését a családról nemrég könyvben jelentette meg. (Szegedy-Maszák Marianne: Csókolom a kezét. Libri Könyvkiadó Kft., 2014. 36–46; Kornfeld Tamás: Nem mindennapi élet. Corvina Kiadó, 2014. 51–64.) 

Weisz Manfrédot a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben temették el, szeretett felesége Wahl Alice (Bécs,1865 – Budapest,1904) mellé (nyugati fal, 14). A Kauser műhelyben készült klasszicizáló síremlék Kármán Géza és Ullmann Gyula alkotása (Forrás: A Salgótarjáni utcai zsidó temető, 2014. 57–59.) 

Az Andrássy út összes épülete, így ez a villa is a világörökség által védett terület része, emellett egyedi kerületi védelmet is kapott.