A zsidó negyedet szimbolizáló legendás épület, az Orczy-ház helyén kialakított Madách tér és Madách út elrendezését, utcavezetési és telekosztási tervét, valamint egységes építészeti arculatát Wälder Gyula készítette a Fővárosi Közmunkatanács megbízásából. E nagyszabású átalakulás részeként, a szabályozáshoz alkalmazkodva épültek a Rumbach Sebestyén utcai bérházak is, de a Madách-házaktól eltérően nem „birodalmi” és konzervatív, hanem a két világháború közötti időszakra jellemző modern stílusban. Az itteni házak mindegyike hatemeletes, mezzaninszinttel, lapos tetővel, hátrahúzott tetőszinttel és tetőterasszal épült, párkánymagasságuk a Madách-házakat követve egységesen 26 méter. Erkélyekkel és zárterkélyekkel megmozgatott homlokzatuk azonban nem tégla, hanem teljes felületen travertin burkolatú. A földszintet és a mezzaninszintet egybefogó fémportálok előtt elmaradt az árkád, a homlokzatot nem tömör, csipkézett mellvédfal, hanem egyszerű lemezpárkány és a tetőterasz áttört korlátja zárja le.
A Rumbach Sebestyén utca 15/B is a felsoroltak szerint épült meg közvetlenül a zsinagóga mellé. Az egységes szabályozást és a követett építészeti elveket itt egyetlen gesztus törte meg. Az építész az előírt 26 méteres párkánymagasságot ugyan követte, de tiszteletben tartotta a zsinagóga párkánymagasságát is, és a csatlakozást az alacsonyabb párkányhoz – megfelelő érzékenységgel, egyben jó formaérzékkel – teraszos átmenettel oldotta meg. A portásfülkés oszlopos előcsarnokból a szomszédos 15/A-hoz hasonló módon lift és kétkarú lépcső indul a lakószintek felé. Az elrendezés háromfogatú, szintenként egy kétszoba-hallos és egy garzonlakás található.
Építtetője dr. Farkas Ignác (Edelény, 1875 – Budapest, 1944) főorvos, a Zsidó Szeretetkórház urológia-sebészeti osztályának igazgató főorvosa volt, törvényszéki orvos szakértő, az 1925-ben alakult Magyar Urológiai Társaság egyik alapítója és első titkára. Tanítványai: Lengyel Imre, Zádor (Klein) László, Hollerstein István, Róth (Palócz) István. (Forrás: Magyar Zsidó Lexikon és Balogh Ferenc: A magyar urológia fejlődése a két világháború között. Orvostörténeti olvasmánytár)
Tervezője, Faragó Sándor (1891–1959) nemcsak építészmérnök volt, hanem iparművész is. „Alkotó tehetségének legfényesebb időszaka a húszas évek végétől a negyvenes évek elejéig tartott. Ez volt a magyar Bauhaus fénykora. Építészként az 1934-ben épült Tisza Kálmán téri bérházcsoport egyik tervezőjeként ott szerepel a neve a világ minden jelentősebb Bauhaus-monográfiájában. Fő tevékenysége azonban a bútortervezés és -készítés, a lakberendezés volt. A Faragó és Gróf lakásberendezési műhely (Fő utca 80.) élvezhette a szakma és a nagyközönség elismerését is. Bútoraik otthon voltak, sőt otthont teremtettek a legelőkelőbb rózsadombi villákban és az egyszerűbb budai, belvárosi vagy újlipótvárosi polgári lakásokban.” A lakberendezési műhelyben cégtársa és alkotótársa, Gróf József (Tapolca, 1892 – 1944, Mauthausen) iparművész, grafikus, belsőépítész és bélyegtervező volt. „Gróf József számára a végállomás Mauthausen volt. Nagypapa megmenekült. »Csak« fiát, testvérét, sógornőjét és feleségének számos rokonát vesztette el. Azután a műhelyt is államosították, és ő az Iparterv tervező nagyüzemének mérnöke lett. Ipari létesítmények étkezőinek, kultúrtermeinek belsőépítészeti munkáin dolgozott – bölcsen, derűvel, közszeretetben. Örök gyászát azzal is őrizte, hogy soha többet nem ment színházba, moziba, hangversenyre” – áll Faragó Zsigmond nagyapjáról szóló visszaemlékezésében. (Forrás: Mi lettem, ha nagy lettem? blog)
1944. április 22-én a tulajdonosokról itt is, ahogy a szomszédos Rumbach Sebestyén utca 15/A-ban is, feljegyezték, hogy zsidók, de a ház 1945-től az 1952-es államosításig a bérházat építtető Faragó család túlélő tagjaié maradt. Dr. Farkas Ignácot és nejét, Widder Hedviget (1890–1944) a Kozma utcai zsidó temetőben temették el (5B-10-6) közös sírba. Mindketten 1944-ben haltak meg, haláluk oka nem ismert, csak sejthető. Ma az általuk építtetett modern bérház műemlék.
Az épület kívül esett a gettón, a kerítés közte és a zsinagóga között húzódott. Itt még szerencsére megvannak a gettóhatárt jelző kerítések vagy falmaradványok, melyeket az emlékezés jelentősége miatt az UNESCO külön is védendőnek tart.
(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 368 és 370.)