Hársfa utca 6.
Füst Milán szülőháza
jelentős személyiség:
Füst Milán író, költő, drámaíró, esztéta, jogász és tanár

Füst Milán (1888–1967) „a költők költője” az Erzsébet körúthoz és az Osvát utcához közel, a Hársfa utca 6.-ban, elszegényedett kispolgári zsidó családban született, Fürst Milan Konstantin néven. Nyolc éves volt, amikor apja Fürst Ignác hivatalnok meghalt, özvegy édesanyja, Weisz Jozefin nevelte fel.


Az U alakban épült, keskeny udvaros, ma háromemeletes Hársfa utca 6. először romantikus, földszintes épület volt, 4-4 ablakkal a kocsibehajtós kapu két oldalán, majd az 1872 körül egyemeletes lett, megtartva a romantikára jellemző középső ablakosztást. 1923-ban a házat két újabb, de már modern emelettel növelték meg, lépcsőházát is teljesen átalakították. Ma ezt az épületet látjuk, de Füst Milán még az egyemeletes, kisvárosias házban nőtt fel. Édesapja halála után költöztek el innen 1896-ban, a nem is nagyon távoli Dohány utca 63/B-be, ahol özvegy édesanyja az íves portálok egyike mögött trafikot nyithatott. A költő 1916-ig, közel húsz évig élt a háromemeletes, 1893-ban épült házban, a trafik mögötti, szűk udvarra néző sötét konyhában. A Nyugat nagy nemzedékének egyik legnagyobb költője, a szabad vers megteremtője itt írta első verseit és első színművét, a Boldogtalanokat


Legnagyobb prózai műve a Feleségem története, 1942-ben jelent meg. Ennek a nagy terjedelmű lélektani regénynek a nagyságát megjelenésekor csak barátai, csodálói ismerték fel, 1957-ben azonban, amikor megjelent francia fordítása, világsiker lett. (Forrás: Hegeüs Géza: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Magyar Elektronikus Könyvtár) 1947-ben Kossuth díjat kapott. 


Nagy hatású mester volt és az maradt a halála után is. Emlékét – a szülőházán elhelyezett emléktábla mellett – az 1975-ben alapított Füst Milán díj, a felesége végrendelete alapján 1989-ben létrehozott Füst Milán Fordítói Alapítvány és a József körúti Füst Milán antikvárium őrzi. Budapest III. kerületében az egyik utca is az ő nevét viseli. Hamvait felesége hamvaival együtt a Farkasréti temetőben a 607-17. számú templomi fülke rejti. 


(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 124–125.)