Steiner Berthold címfestő lakóháza hűen mutatja építtetője mesterségét. A háromemeletes, téglaburkolatú neoreneszánsz épület erősen kiugró párkánya alatt (az ablakközökben) sgraffito tükrök láthatók, ma már roncsolt állapotban. A fővárosi védettségű háznak azonban nem ez az egyetlen különlegessége. Az ablakok keretezése például a szokásostól eltérően se nem kő, se nem tégla, de nem is vakolat, hanem rendkívül finoman megmunkált és díszített fém. Különleges mestermunka a homlokzat tengelyében az óriási dekoratív zászlótartó is. A dongaboltozatos kapualjból az udvarra lépve szokatlan megoldásként a kétoldalt fémlemezzel fedett műhely között hídon át juthatunk a magasföldszinten induló lépcsőházba. Az udvar további jellegzetessége a két keskenyebbik oldal üvegezett télikertje. 

Steiner Berthold (Bertalan) életrajzi adatai nagyon hiányosak, így születésének és halálának az éve sem ismert. Pedig megbecsült mester lehetett, hiszen részt vett az 1885-ös budapesti országos kiállításon, amiért legfelsőbb elismerésként koronás ezüstkeresztet kapott. Feleségével együtt már korábban is az ingatlan tulajdonosai voltak (lásd az 1883–84-es Budapesti Czím- és Lakjegyzéket). A ház felépülésének évében ideköltöztek, és feltehetően ettől kezdve itt működött a címfestő műhely is. Bár Steiner Berthold sírjáról nincs információ, felesége, Bodanszky Cecília (?–1906) sírja a Salgótarjáni úti zsidó temetőben található (parcella 63, sor 1.). 

Az épületben, az erőteljesen kiemelt alagsorban működött az alapítás évétől, 1894-től 1943-ig az Európa Irodalmi és Nyomdai Rt. nyomda, a szerkesztőség és kiadóhivatal az emeleten volt. Itt készült 1896-98 körül a Hazánk című magyar napilap és a Budapester Tagblatt is. 

A háború előtt mindössze három család élt a házban. A háború alatt és egészen 1949-ig a Vöröskereszt, valamint az Országos Hadifogoly Iroda is itt működött. (Forrás: Adalékok a belső Terézváros történetéhez, 1984, 304-306.)