Wesselényi utca 13. – Kazinczy utca 15.
építés éve:
1908.
másodlagos funkció:
Ortodox Népasztal, magánimaház, kávéház
építész:
jelentős személyiség:
Méray Tibor újságíró, történész
jelentős személyiség:
Déry Tibor író
építtető:
funkció:
bérház
kivitelező:

Az egykor még név nélküli, egyszerűen csak Gassénak emlegetett, majd később az utca végén álló nyári színházról Arénának is nevezett utcát csak 1897-ben hosszabbították meg a Síp utcától a Károly körútig. Az így átjárhatóvá vált és 7 méterről 14 méter szélesre szabályozott utca mentén ettől kezdődően a régi bérházak helyén új bérpaloták sora épült fel. A szabályozás az épületek párkánymagasságát egységesen 23 méterben határozta meg, az utcaszélesítés miatt ugyanakkor a telkek egy részének mélysége 15-17 méterre csökkent.


Ilyen, csupán 15 méter mélységű, 58 méter hosszú telken emelte 1908-ban Bíró Gyula építési vállalkozó maga tervezte ötemeletes szecessziós sarokbérházát is. A telek mérete kvázi sávos beépítést engedett csak meg. Így az E alakban épített házban csak utcai, eredetileg öt-, hatszobás lakások alakultak ki. Az elegáns épület nagypolgári lakásainak bérlői elsősorban a gazdag kereskedők, ügyvédek, orvosok közül kerültek ki. Közöttük volt dr. Stein Alfréd ügyvéd, aki lakásában magánimaházat tartott fenn. A földszinten, a tágas, nagy belmagasságú terekben, az 1910-es években két kávéház is működött, a Róma, valamint az Adler és Kiss.


Bíró Gyulának nem ez volt az egyetlen bérháza. Két ötemeletes, az 1900-as évek elején épült, építészeti megoldásaiban is hasonló szecessziós bérháza áll a közvetlen közelben, a Wesselényi utca 8. és 10. alatt. Ezt a bérházat – hasonlóan a többihez – befektetésnek szánta, és azonnal eladta. A tulajdonos Déry Adolf kereskedő, majd fia, dr. Déry Károly ügyvéd, Déry Tibor író apja lett. Déry Tibor itt töltötte gyermekéveit. 1919-ben, a kommün idején, mialatt Déry Tibor kommunistaként az Írói direktóriumban tevékenykedett, a család minden vagyonát, köztük a Wesselényi utcai bérházat is elvették, államosították. Az író ekkor 76 éves édesapja öngyilkos lett.


Két évtizeddel később ebben a házban töltötte gyermekkorát Méray Tibor, az 1956 óta Párizsban élő író, újságíró is.


1913-ban itt kezdte el működését Berger Sámuel elnök vezetésével a pesti ortodox zsidóság legnagyobb jótékonysági alapítványa, a rászoruló szegény ortodox zsidókat az előírások szerinti főtt étellel ellátó Ortodox Zsidó Népasztal, amely három évtizeddel később, 1944–45 telén a gettóba zsúfolt hetvenezer ember élelmezését is megszervezte. A gettó lakóinak ellátására nyitott tizenegy konyha között a Népasztal konyhája volt a legnagyobb, közel huszonháromezer adag ételt főztek naponta, a nők, gyerekek és öregek napi egyszeri ételének közel egyharmadát. A gettólakók ellátására még tizenhat helyen nyílt népkonyha és öt helyen sütőüzem. Az alapanyagot a Nemzetközi Vöröskereszt biztosította.


A Wesselényi utca régebbi beépítését méreteiben kétszeresen is túlszárnyaló bérház sarokkialakítása kör alakú bástyaként emelkedik, homlokzatfelületei lépcsős oromzatú kiemelésekkel,  legömbölyített sarkú zárterkélyekkel megmozgatottak. A régebbi épületek mellett monumentálisnak tűnő homlokzatokat mesebeli ornamentika: növényi fonatok, páva és életfa díszíti, változatos méretű és ritmusú ablakok tagolják. A rézdomborításos szegecselt kapu mestermunka. A hatalmas előtérben egyedi kialakítású üvegezett ajtók, virágmintás padlólapok és magas kék csempefalburkolat látható, de a lépcsőházat is végig magas, kék-fehér csempelábazat kíséri. Meglepő módon a lépcsőt és liftaknát övező gyönyörű, geometrikus jellegű kovácsoltvas korlát motívuma a Sebestyén Artúr tervezte Vörösmarty utca 61. korlátjával szinte teljes mértékben azonos.


A földszinten végig nagy belmagasságú üzletek nyílnak, az üzletek fölött mezzaninszint húzódik. A már régebben itt működő zsidó ajándék- és könyvüzlet mezzanin szintjén nyílt meg a városrész első zsidó művészeti galériája, majd mellette Raj Rachel zsidó süteményeket árusító cukrászdája. 


1944-ben, ahogy a környező épületek többsége, ez is csillagos ház volt, 2005 óta a sarokbérház műemlék.


(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 435–438; Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 77.)