VII. Klauzál tér 9.
építés éve:
1898.
funkció:
bérház
jelentős személyiség:
építész:
kivitelező:
Pichler és Brezina

A Klauzál utca páratlan oldalának Wesselényi utcától induló, Klauzál tér felé tartó szakasza – ahol a telkek nagyjából azonos szélességűek – a XIX. század végén szokatlanul egységesen épült át, a térfalat itt kizárólag háromemeletes, historizáló bérházak alkotják, mindegyik telek körbeépített, minden udvar lodzsás. Bár az építtető és az építész más és más, a házak párkánymagassága azonos, hasonlóan erőteljes a gipszornamentika, jellemző a középső törtvonalú zárterkély, a díszes homlokzat, a még díszesebb első emelet, a kőrácsos erkély- és ablak parapet. 


Lustig Dávid háromemeletes, körbezárt udvaros bérháza a Wesselényi utcától kezdődően szinte egységesen átépült Klauzál utca historizáló házsorának befejező épülete. A Klauzál utca 29–35. közötti és a szomszédos Klauzál tér 8. szám alatti épületekhez hasonlóan igényes kialakítású, építészeti megoldásai és részletei is hasonlóak: azonos párkánymagasság, díszes kapualj, lodzsás udvar jellemzi. Az első emeleten itt is kőrácsos az erkély, az ablakok felett barokkos a szemöldökpárkány. Eltérő ugyanakkor, hogy az ablakkeretek és az ablakokat keretező fallizénák között a homlokzatfelületet sárga téglabetétek töltik ki, az utcai szárny udvar felőli kőoszlopos lodzsája pedig terasszá szélesedik ki az első emeleten. 


A ház igazi nevezetessége a földszinten, a kaputól jobbra működő, alig-alig észrevehető, de minden zsidó negyedről szóló kiadványban szereplő Kádár étkezde. A csupán 35 férőhelyes kis vendéglő kockás abroszos asztalnál háziasan elkészített tradicionális zsidó és magyar ételeket kínál a déli órákban, szódavízzel vagy málnaszörppel, baráti árakon. A tulajdonos maga főz, és a kijáratnál nála fizethetünk. A falakat az itt megforduló hírességek fotói, levelei borítják. A törzsközönség – kispénzű nyugdíjasok és környékbeli zsidó családok – jól megférnek a jó konyhája és hangulata miatt a helyet gyakran felkereső művészekkel, híres emberekkel, külföldiekkel. 


A Kádár alapítója és névadója, Kádár (Klein) Béla (1901–80) az ötvenes években az államosítás miatt kényszerült a tulajdonában lévő nagyhírű Akácfa utcai Kispipa vendéglő elhagyására. Bár a családtagokkal és kevés alkalmazottal működő vendéglő megúszta a vendéglátóhelyek 1952-ben levezényelt általános államosítását, később mégis rákerült a sor. Kádár Béla „kárpótlásként” kapta bérletbe a Klauzál téri kisméretű helyiséget, étkezde nyitására. A Kádár konyhája, ugyanúgy, mint a Kispipáé rövidesen fogalom lett, hiszen a szakácsnő ugyanaz maradt, a feleség, Erzsike. Az étkezde vezetését a 72 éves Kádár Bélától először Garami Tibor vette át, a konyhát Erzsikétől a tekintélyes vendéglős múlttal rendelkező Orbán Sándor, aki sok éve már az étkezde tulajdonosa is – és a hagyományok őrzője. 


Bár már van fűtés és klíma, modernizált mosdók, öltőző és zuhanyozó is a személyzetnek, a sólet ma is a Kádár-féle recept szerint készül. Újak a székek és az asztalok, a régi hangulat mégis megmaradt. Az étkezde vasárnap és hétfőn zárva van, de keddtől szombatig a törzsvendégek kedvéért – ugyanúgy, mint Kádár Béla idejében – minden napnak megvan a visszatérő főétele. Kis étkezdéről van szó, 2007-ben mégis beválasztották a 33 „top” étterem és Magyarország 100 legjobb helye közé.


1944-ben, amikor a Kádár családnak is bujkálnia kellett, ebben a házban szükségkórházat rendeztek be, a húsz kisegítő szükségkórház közül a XIV.-et.  A városnegyed egyetlen tere, mely eredetileg piactér volt, majd park, ekkor a gettó temetője lett.  Amikor a sok ezer halottat később elvihették innen, a temető helyét újra az élők foglalták el. 1956-ban azonban a park ismét temetkezési hellyé változott. Itt volt Gérecz Attila (1929–56) első sírja is, aki 27 évesen vesztette életét a szovjet tankokkal szemben vívott utcai harcokban. Ő volt az 1956-os forradalom egyetlen hősi halált halt költője. A ház falán erre márványtábla emlékeztet.


Az 1944-ben történtekről, a gettó itt eltemetett halottairól a téren, de egyetlen ház falán sincs megemlékezés. 


(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 311–314; Kismező, Nagymező, Broadway, 2010, 79; Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 2018, 2. kiadás, 106.)