Ki gondolná, hogy Fodor Adolf Balzac (korábban Korall majd Légrády Károly) utcai, egész tömböt lezáró óriási, négyemeletes neobarokk bérháza annak idején – építési tilalom alatt álló területen – úgymond engedély nélkül épült fel.

„A Koráll uccánál a tilalom még inkább érződött, mert egészen a Pannónia uccáig tilos volt építeni, mégis megépítették az egyik legszebb bérpalotát, amely kinyúlik egészen a Pozsonyi útig.” – írta a korabeli sajtó.

Az építtető Fodor (Friedman) Adolf volt, aki még akkor vett területet Angyalföldön, a mai Újlipótbvárosban, amikor az még értéktelen mocsaras vidék volt. Végül ennek következtében meggazdagodott, többek között több újlipótvárosi bérház, köztük a Balzac utca 37–39. (eredetileg Korall utca 31–33.), csillaghegyi földterületek és egy siófoki villa tulajdonosa lett. A tekintélyes vagyont fia, Fodor Pál, a Nádor utcai Fabank igazgatója örökölte, aki nem sokkal a háború befejezése előtt egy Buchenwald melletti melléklágerben 51 évesen vesztette életét, éhen halt.

„A villát nagypapától örököltük. Ő, mint kifutófiú kezdte pályáját egy zöldségesnél, elemi iskolát végzett csupán. Takarékosan élt, élére rakta kevés pénzecskéjét. Szüleiről semmit nem tudok. Óbudán éltek, Friedmann Adolf ott született. Amikor összerakott egy kis pénzt, bement a Budapesti Polgármesteri Hivatalba, és megkérdezte, megvehetné-e azt a mocsaras területet, amelyik a Margitszigettel szemben terült el a pesti oldalon? Megvehette, bár a háta mögött kinevették, és bolondnak tartották. Apránként feltöltötte a területet, felparcellázta és eladta a telkeket, az így felszaporodott pénzt ugyanezen a módon forgatta tovább, addig, amíg lassanként megteremtette az Újlipótvárost. Később már öt-hatemeletes lakóházakat, üzlethelyiségekkel, garázsokkal épített. Adta-vette, sok-sok pénzre tett szert. …Újgazdag zsidók – kereskedők, értelmiségiek, művészek – vették ki a lakásokat, és húsz-harminc évig laktak ott egyfolytában. A háború és a vele járó zsidóüldözés kerékbe törte a legtöbb lakó sorsát.” (Részletek Fodor Adolf unokája, Fodor-Wieg Júlia visszaemlékezéséből: Az út szélén, Holokauszt-életek 1, Múlt és Jövő, 2004, 178. 132)

Fodor-Wieg Júlia ugyanott így ír a házban 1944-ben történtekről és édesapjáról: „…jött az éjjel, amikor a második emeletig, ahol mi laktunk, mindenkit belőttek a Dunába. Aput akkor már deportálták, éjjel vitték el őt is, két civilbe öltözött férfi és a házmester. … először Colditzbe vitték, ahol egy porcelángyárban dolgoztatták, majd Nossenbe került – Buchenwald egyik melléklágerébe. … Végelgyengülésben halt meg, nem sokkal a háború vége előtt.”

Az archív fotókon ez a két telekre épült neobarokk bérház-együttes teljesen egymagában, a pusztaságban áll, körös-körül csak kunyhók és üres területek határolják, köztük pár évvel később a Pozsonyi út felől a „Lipótvárosi sporttelep” teniszpályái. A Hollán Ernő utcát csak 1927-ben nyitották meg, ahol: „Az első ház volt a 14. számú és azután messze lenn a Koráll utca sarkán a Fodor-féle ház. Ez már beleesett a szabályozási területbe, körülötte új házakat építeni addig nem lehet, amíg a Közmunkatanács fel nem szabadítja a területet, ennek azonban különösebb akadálya most már nincs, mivel a parkot már meghatároztuk.” – nyilatkozta 1930. január 12-én a Pesti Naplóban a székesfővárosi főmérnök, Konecsnyi Antal. Az említett Fodor-féle ház, amire utalt, a Balzac utca 37–39. volt, melynek felépülését olyan jelentősnek tarthatták akkoriban, hogy több helyen, például a Pesti Hírlap Nagy Naptárában is hírt adtak róla.

Az ezt követően épült, már a modern építészetet képviselő lakóházak között ez az erőteljesen megmozgatott tömegű, kívül-belül gazdagon díszített neobarokk épület zárterkélyeivel, toronyszerű, manzárdtetős kettős sarok kiemelésével szokatlanul hatott és hat ma is. Lakóinak sorsa azonban nem különbözött a környező házakéitól. A zsidó tulajdonos többségében zsidók által lakott épületéből (maga a tulajdonos és családja is itt lakott a II. emeleten) először csillagos, majd svéd védett ház lett, de a védettség itt is, – ahogy a „nemzetközi gettó” itt csoportosuló többi védett házának esetében – relatív volt, a zsidók nagy részét ebből a házból is elvitték és a Dunába lőtték.

Ahogy az Angyalföldi Helytörténeti Gyűjteményből és Havas Péter kutatásából megtudható, már az építés évében, a Korall – Hollán Ernő utca sarkán patika nyílt, herceg Batthyány László patikája. Szinte azonnal, 1929. január 31.-én egy újsághirdetés is megjelent a Pesti Hírlapban: „Üzlethelyiségek (borbély, kárpitos, baromfikereskedés, hentes, mészáros, varroda, iroda, esetleg raktár részére) igen olcsón, azonnalra kiadók, Korall utca 33. (Pozsonyi út sarok).” A sporttelep a Sziget (Radnóti Miklós) utca felől a Korall (Balzac) utcáig még sokáig fennmaradt. Telenként jégpályaként működött, egészen 1960-ig, amikor itt az általános iskola felépült.

Egész gyerekkoromban, de egyetemistaként is emellett a ház mellett, a Balzac utca 35.-ben laktam szüleimmel. Ennek a háznak a manzárdtetők közé zárt teraszát láttam nap, mint nap az 5. emeleti lakásunk ablakából és erkélyéről. Mindennap elhaladtam mellette, de semmit sem tudtam róla, fogalmunk sem volt a múltjáról. Csak annyit tudtunk róla, hogy a sarkon a rosszhírű Ara presszó, a II. emeletén pedig a kedvelt házasságkötő terem működik. Talán azért sem tudtunk semmit, mert a mi házunk annak idején nem volt sem csillagos, sem védett ház. A ritka épületek egyike volt a negyedben ahonnan a zsidókat nem lőtték a Dunába.