A Dózsa György út 74. szám alatti nyaraló tervezését Káry Sámuel az akkor karlsruhei, bécsi és párizsi építészeti tanulmányai után épp visszatért Wellisch Alfréd (Pest, 1854 – Budapest, 1941) műépítészre bízta, aki a megbízás évében (1881) nyitott irodát Budapesten. Ez az első ismert munkája. A későbbiekben már igen sok, a főváros arculatát komolyan meghatározó historizáló, majd szecessziós épület terve fűződik a nevéhez, közel kétszázötvené. A bérházak és villák mellett olyan jelentős középületeké is, mint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Arany János utcai székháza, a Tavaszmező utcai főgimnázium vagy az izraelita fiúárvaház a Városligeti fasor 23–25.-ben. Építési vállalkozóként és műépítészként gyűjtött hatalmas vagyonát bérház- és telekingatlanokba fektette. Saját tervezésű és építésű hatalmas és fényűző szecessziós bérpalotája, ahol a lakása  (lásd a Magyar Építőművészet 1911/10-11. számát) és a műterme is volt a Duna-parton, a Parlamenttel szemben, a Kossuth tér 4. szám alatt (ma Igazságügyi Minisztérium) a tér meghatározó eleme. 

A szabadkőműves Wellisch híres volt jótékonykodásáról, több kulturális és emberbaráti alapítványt tett. 1925-ben hatalmas összeggel, 20 millió koronával támogatta a Magyar Tudományos Akadémiát. Jelentős lehetett a műegyetemi hallgatók részére 1903-ban létrehozott Wellisch-pályadíj is, amelyet a Magyar Építőművészek Szövetsége osztott ki évről évre. Építészi és mecénási tevékenysége, illetve az Országos Középítési Tanács tagjaként végzett munkája elismeréseként 1910-ben vágvecsei előnévvel magyar nemességet kapott. Kitért, így sírja nem apja, Wellisch Náthán épületfa-kereskedő mellett, a Kozma utcai zsidó temetőben található (43-31-46), hanem a Farkasréti temetőben (sírbolt-43-1), ahol a családi sírboltban vele együtt nyugszik felesége, baranyavári Ullmann Vilma (1861–1945) és fia, Wellisch Andor építész is (1886–1956).