A háromemeletes, körbezárt udvaros bérházat, mely látszólag semmivel sem tűnik ki az Akácfa utca historizáló épületei közül, az Első Budapesti Magyar Izraelita Betegsegélyező és Temetkezési Egylet építtette 1894-ben.

A bérház földszintjén, az udvar jobb oldali egytraktusos és a hátsó, franciaudvarra néző kéttraktusos szárnyában – a BKV mai irodái helyén – működött a betegsegélyző és temetkezési egylet Or Chadas (Új fény) elnevezésű, ortodox szertartású zsinagógája. Elődje 1879-től feltételezhetően ugyanitt, egy korábbi házban jött létre. A közel 180 négyzetméter alapterületű zsinagóga kialakítására a mai bérház felépülése után, 1901-ben került sor. Az egylet tagjai minden reggel és este itt imádkoztak. A sátoros ünnepet a ház hátsó – csak általuk használt – franciaudvarán tartották, ahová egy mára elfeledettnek tűnő átjáró vezet.

A MILEV őriz egy oklevelet melynek tizenhárom medaillonba foglalt jelenetéből jól megismerhető az egylet tevékenysége. "Minden képen egy-egy utalást láthatunk az egylet tevékenységéről, működéséről, közöttük növényi indák. Az oklevél felső harmadában a magyar címert két angyal tartja. Az alatta húzódó sávban ornamentális keretekben különböző az egyletre utaló jeleneteket láthatunk. Középen egy nagyobb képen adományt osztó férfiak csoportja, kalap nélkül, öltözetük megfelel a pesti polgári divatnak. A kép két oldalán segélyt osztanak az egylet tagok az özvegyeknek. Az oklevél középső sávjában az oklevél szövege mellett jobb oldalon temetési jelenetet ábrázoló kép, melyen minden férfi kalapot visel, bal oldalon egy beteget látogató egylet tagokat ábrázoló kép áll. Az alsó harmadban halottaskocsi áll a Dohány utcai zsinagóga előtt. A következő képen kalapos férfiak csoportja, kezükben gyertyával veszik körül a halottat." (Forrás: MILEV)

A zsidó egyesületek és egyletek tevékenységét 1944-ben betiltották. A többségében zsidók által lakott bérház ekkor csillagos ház lett. Bár a zsidó közösség erősen megfogyatkozott, a lakóházakban működő egyleti imatermek egy része a háború után újraéledt. 1947–49 között azonban megkezdődött az egyesületek általános feloszlatása. Az ötvenes évek során így ismét, immár véglegesen bezárták a lakóházakban működő imahelyeket is. Ma már egy sem működik, több házat, ahol jelentősebb lakászsinagóga volt, le is bontottak. Az itteni a kevés egyleti imatermek egyike, melynek az elrendezése legalább rajzon fennmaradt (lásd Gazda Anikó: Zsinagógák Magyarországon – Tipológia, 1989, Budapest, 140.)

(Forrás: Védtelen örökség, 2007, 46-48. és Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 68-69.)