A Bajcsy-Zsilinszky 5. szám alatti Kasselik Alapítvány által épített, jó lakásokból álló, többségében zsidók lakta bérházban élt Hevesi (Handler) Simon (Aszód, 1868 – Budapest, 1943) Dohány utcai főrabbi, korának legnagyobb hitszónoka, aki „[e]lőkelő, tágas pesti lakást tartott a Vilmos Császár út / VI. Bajcsy-Zsilinszky Endre út 5-ben: a hagyományos utazási tilalomnak megfelelő gyalogos távolságra a zsinagógától.” (A zsidó Budapest, 1995, 162.)

Édesapja, Handler Márk is rabbi volt (Aszódon, Hevesen, Tatán), aki szerény fizetéséből tíz gyermeket nevelt. Hevesi 1928-ban önéletrajzában többek között arról ír, hogy ötéves korára édesapja tanította meg héberül, és hogy annyira szegények voltak, hogy apja a gimnáziumi iskoláztatását sem tudta fizetni. Így az első négy osztályt teljesen önállóan végezte el. Ötödikes korában apja felhozta Pestre, a Rabbiképzőbe. Itt magántanításból tartotta el magát. – „A pesti tanulóévek után Kassára kerültem, majd Lúgoson volt a második hitközségem. Itt nyolc esztendeig működtem. 1905 augusztusában kerültem fel Pestre. Sokat szenvedtem, nélkülöztem, fáztam, és hogy idáig eljutottam, annak a titka: az óriási hit az Istenben és a jövőben.” (Forrás)

Hevesi Simon a neológ zsidó vallási élet mellett a pesti zsidó közéletnek is kiemelkedő szereplője lett. Ő alapította és vezette az OMIKE-t (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület), mely a két világháború között számos zsidó kulturális és szociális intézményt tartott fenn, a zsidótörvények idején megszervezte a Művészakciót. Tudományos munkássága mellett több zsidó folyóirat szerkesztője is volt (Magyar Zsidó Szemle, Hacófe, Jabneh), az Izraelita Magyar Irodalmi Társulatnak (IMIT) pedig választmányi tagja. 

Sírja a Kozma utcai temetőben, a XX. század tudós rabbijainak parcellájában található, többek között Venetiáner Lajosé, Blau Lajosé és Scheiber Sándoré mellett.

Ő volt ennek a „Kik éltek, kik építettek itt” című, az 1840 és1944 közötti időre vonatkozó kutatásnak is az egyik inspirálója, hiszen ő írt és beszélt legelőször (1909-ben) arról a zsidó hozzájárulásról, amit a hihetetlen mértékben fejlődő fővárosban a zsidó építészek kiemelkedő alkotásai jelentettek. „Hellasz és Róma építőmestereivel versenyre kél már ma a zsidó tehetség. (…) Tekints körül hazád székesfővárosában, nézz körül a fejlődés mérföldköveinek során: a magyar kir. pénzügyminisztérium büszke palotája toronyi Fellner Sándor műve, a kereskedelmi csarnok Kármán és Ullmann alkotása; méltasd egy pillantásra Wellisch Alfréd nemes koncepcióját, a Tavaszmező utcai állami főgimnáziumot. A Duna-soron a Gresham-palota Quittner Zsigmond tudásáról beszél, az Adria tengerhajózási társulat palotája Freund Vilmost vallja mesterének; és ha még nem láttad, tekintsd meg az új zsidó Vakok Intézetét, valóságos remekmű, Leitersdorfer [Lajta] Béla dicsőségének maradandó emlékjele; a zsidó templomépítés nagymesterének, Baumhorn Lipótnak műveit ismered, de hol vannak még Révész és Kollár, Márkus Géza, Vágó László és József és sok más jeles magyar építőművésznek alkotásai, a magyar főváros építészeti fejlődésének eme sarokkövei.” (Részlet az 1909-es IMIT Évkönyvből. Idézi: A zsidó Budapest, 1995, 635.)