Az itt korábban álló három udvart körbezáró két lakóház közül, az 1839-ben épült Király utca 35. szám alatti 1839-ben épült egyemeletes lakóházban született és még gimnáziumi éveiben is itt lakott Szomory (Weisz Mór) Dezső, (Pest, 1869 – Budapest, 1944) író, publicista, Jászai Mari szerelme, a magyar dráma megalapozója, a Vígszínház házi szerzője, eredeti nevén Weisz Mór, aki Levelek egy barátnőmhöz című önéletrajzszerű írásában hosszan emlékezett meg az egykori lármás házról: „Nem tudom hogyan, a hajdani Kelet víziója ébredt e házban, a hajdani kelet cédrusfa lombokkal! .... Már nem állok itt, nyugtalan gyermekszívemmel, e hajdani küszöbön, mely rég nincs már, aminthogy az egész ház is elgurult, lebontva köveiben!”.
A Szomory nevet Jászai Mari találta ki számára. Muzsikusnak indult, a zeneiség minden írását áthatja. 1890-ben a katonai szolgálat elől Párizsba menekült, ahol 17 évet töltött. Honvágy gyötörte, de csak írásait küldhette haza. A Habsburgokról írott drámája után mégis hazatérhetett.
„Szomoryt ünnepelték és megmosolyogták, lelkesedtek érte, és szidalmazták, irigyelték és gyűlölték (a fasiszta elemek még tüntettek is ellene). De évtizedeken át jelen volt. Hosszú, sovány alakja, csontos, monoklis arca jól ismert volt a kávéházakban és az írói körökben, legendákat meséltek különcségeiről. És ahogy fokozódott a fasizmus, úgy maradt ki egyre inkább színházból, irodalomból, azután személye szerint is üldözött volt. Megöregedett testtel-lélekkel nem tudta elviselni a szakadatlan életveszélyt, de tartani igyekezett emberi méltóságát: gőgös magányban rettegett. Így halt meg a pokollá vált Budapesten 1944 novemberében, hetvenöt éves korában.” (Hegedűs Géza, Szomory Dezső élete és munkássága)
Az író emlékét itt nem jelzi tábla, ahogy Adler Illését sem. Szomory emléktáblája utolsó lakhelyén a Pozsonyi út 22. falán látható, remélhetően jó helyen. Kellér Andor, aki az utolsó évben látogatta mást említ: „ És jártam nála 1944 tavaszán, a Szent István körút 13. sz. ház földszintjén [...] Nem volt hajlandó sárga csillaggal mutatkozni a Szent István körúton […] ”Nem illik a ruháimhoz” – állapította meg. (Forrás: Hatvany Lajos (szerk.): Bibliotheca, Beszélő házak. 1957, 264-266. )
Szomory Dezső a Kozma utcai temetőben nyugszik (1A-10-20). Öccsét Szomory Emil (Weisz Manó) újságírót, színikritikust és operettszerzőt, aki ugyancsak a Király utca 35.-ben született, deportálták, Auschwitzban halt meg.
(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 102-103.)
A Szomory nevet Jászai Mari találta ki számára. Muzsikusnak indult, a zeneiség minden írását áthatja. 1890-ben a katonai szolgálat elől Párizsba menekült, ahol 17 évet töltött. Honvágy gyötörte, de csak írásait küldhette haza. A Habsburgokról írott drámája után mégis hazatérhetett.
„Szomoryt ünnepelték és megmosolyogták, lelkesedtek érte, és szidalmazták, irigyelték és gyűlölték (a fasiszta elemek még tüntettek is ellene). De évtizedeken át jelen volt. Hosszú, sovány alakja, csontos, monoklis arca jól ismert volt a kávéházakban és az írói körökben, legendákat meséltek különcségeiről. És ahogy fokozódott a fasizmus, úgy maradt ki egyre inkább színházból, irodalomból, azután személye szerint is üldözött volt. Megöregedett testtel-lélekkel nem tudta elviselni a szakadatlan életveszélyt, de tartani igyekezett emberi méltóságát: gőgös magányban rettegett. Így halt meg a pokollá vált Budapesten 1944 novemberében, hetvenöt éves korában.” (Hegedűs Géza, Szomory Dezső élete és munkássága)
Az író emlékét itt nem jelzi tábla, ahogy Adler Illését sem. Szomory emléktáblája utolsó lakhelyén a Pozsonyi út 22. falán látható, remélhetően jó helyen. Kellér Andor, aki az utolsó évben látogatta mást említ: „ És jártam nála 1944 tavaszán, a Szent István körút 13. sz. ház földszintjén [...] Nem volt hajlandó sárga csillaggal mutatkozni a Szent István körúton […] ”Nem illik a ruháimhoz” – állapította meg. (Forrás: Hatvany Lajos (szerk.): Bibliotheca, Beszélő házak. 1957, 264-266. )
Szomory Dezső a Kozma utcai temetőben nyugszik (1A-10-20). Öccsét Szomory Emil (Weisz Manó) újságírót, színikritikust és operettszerzőt, aki ugyancsak a Király utca 35.-ben született, deportálták, Auschwitzban halt meg.
(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 102-103.)