Farkas István apja akarata ellenére lett festő. Első mestere apja barátja, „a magyar festészet nagy alakja”, Mednyánszky László volt. „Apai családja a 18. század közepe óta elmagyarosodott aradi kereskedőcsalád, az anyai ág a magyar ipari fellendülésért sokat áldozó budai Goldberger család. Apja (…) Buddenbrook figura, cégalapító, vagyongyarapító, kiadóként és műgyűjtőként is a magyar kultúra lelkes, nemzeti elkötelezettségű támogatója. Farkas István családjában a magyar nyelv használata már a dédszülők számára is természetes (…) Farkasnak nincs különösebb kötődése a zsidó valláshoz, de problémát sem jelent számára zsidó származása. Identitásában döntő, hogy festő: gyerekkora óta, apja ellenében is festőnek készült.” (Emlékkavicsok, 103.) 

A könyvkiadó költözésének évében, 1912-ben Farkas István már Párizsban él, de az I. világháború kitörésekor haza kell jönnie, magyar katonaként olasz hadifogságba kerül. 1925-ben visszatért Párizsba, ekkor már feleségével, a szintén festő Kohner Idával (báró Kohner Adolf bankár, földbirtokos és műgyűjtő lánya), hogy csak a festészetnek élhessen. A párizsi művészeti élet befogadta, az École de Paris művészcsoport elismert tagja lett, sorra nyíltak kiállításai, jelentős francia művészek a barátai, közük a költő André Salmon, akivel közös könyvet jelentetnek meg, Farkas tíz festményével, André Salmon verseivel (Correspondences, Éditions des Chroniques du Jour Paris, 1929). Apja halálakor, 1932-ben azonban ott kell hagynia Párizst, meg kell mentenie apja vállalatát, át kell vennie a könyvkiadó vezetését. 

„Farkas, aki otthon volt a párizsi Abstraction-Création csoport világában, hazatelepülése után furcsamód idegenné változott. Idegenek jelentek meg ugyanis ekkortól festett képein. (...) Amilyen idegenek voltak ezek a figurák egymás számára, olyan általános idegenség csapott ki minden Farkas-képből, jelezve, hogy Farkas önmaga számára is idegenné változott. A festőnek minden erejét meg kellett feszítenie, hogy hű maradjon ennek a csepp vigaszt sem kínáló, inkább riasztó világnak az ábrázolásához, amelyet már elgömbölyített horizontvonalai is a »kizökkent idő és tér« birodalmává avattak. Hogy miért tette? (…) szokni akarta, mert érezte, szoknia kell, azt a túlnani, végsőkig kizökkent, végsőkig kapcsolat nélküli világot, ahová végül egy auschwitzi krematóriumon keresztül vitt az útja.” (Zsidó írók és művészek a magyar progresszióban, 1860–1945, Noran, 2010). 

1943-ban majd 1944-ben hiába figyelmeztetik párizsi barátai, hogy meneküljön (Francois Gachot francia diplomata, író, műfordító két nappal a német megszállás előtt felszólítja, hogy azonnal utazzon külföldre), hiába ajánlanak magyar barátai segítséget (például Pátzay Pál bújtatni akarja pasaréti műteremházában), mindent visszautasít.

Herczeg Ferenc, aki a kiadó egyik kiemelt szerzője volt, Hűvösvölgy című művében így írt róla: „Farkas István édesapja halála után kénytelen volt otthagyni Párizst, ahol, mint festőnek komoly sikerei voltak; Budapestre jött és átvette a kiadóvállalat vezetését. Bár szíve ellenére ült be a vezérigazgatói székbe, mindnyájunk meglepetésére kitűnő kiadónak bizonyult. Budapestre azonban vesztére jött: a nyilas időkben tragikus véget ért ő is, és felesége is.” – idézi S. Nagy Katalin az Emlékkavicsok-ban. 

Első emlékkiállítása bori munkaszolgálatból visszatért fia, a szobrász Farkas Károly (később Charles Farkas) segítségével nyílt meg 1947-ben. Saját képeiből és jelentős műgyűjteményből álló hagyatékát rokonok őrizték meg a háborúban, részben az Aradi utca 68. alatti Wolfner-ház pincéjében. A megmentett anyag nagy része 1980-ban a Kecskeméti Képtárba került. Nemzetközi jelentőségű életművének bemutatása, amire csak 2005-ben került sor a Budapesti Történeti Múzeumban, sokak számára nagy meglepetés, felismerés volt.