A Városligeti fasorban a villák és bérvillák mellett nemcsak a kezdeti időkben, a XIX. század elején, de a későbbiekben, még a század végén is épültek nyaralók. 1895-ben Basch Gyula (1851 – Baden,1928), a kor elismert életkép- és arcképfestője is itt építtetett nyaralót magának és családjának. Talán nem volt véletlen, hogy Basch a nyaraló tervezésére az 1894-ben a Műcsarnok terveit készítő építészt, Schickedanz Albertet kérte fel.

Az egyemeletes, historizáló stílusú, manzárdtetős villa a Fasor felé olaszos, lodzsás terasszal fordul, bejárata, ahogy mindegyik fasori villáé, oldalról nyílik. A pincében – a tervtári tervek szerint – a mosoda, a mosónő- és házmesterlakás mellett szőnyeghelyiség és borpince is volt. A földszinten ebédlő, úriszoba, hálószoba, boudoir, fürdő ruhatárral, szobalány- és szakácsnő-, az emeleten gyerekszobák, tanítószoba, fürdő (ruhatárral) és műterem kapott helyet. Mindezt két lépcsőház szolgálta ki. Az első emeleti műteremből belső lépcső vezetett a tetőtérbe, a műterem felső szintjére. Később, 1924-ben a kert mélyén a nyaralóhoz autógarázs is épült.

Basch Gyula, aki 1884-től többször is kiállított a Műcsarnokban, az első világháború után nem festett többé, 1920-tól haláláig Badenben, a Lakatos szanatóriumban élt. Halála után a Vágó testvérek által tervezett (azóta lebontott) Nemzeti Szalonban volt nagyszabású emlékkiállítása. Jellegzetes portréi, zsáner- és bibliai tárgyú képei közül néhány a Nemzeti Galériában látható. A villát gyerekei örökölték: Andor, Gizella, Ida és Rudolf, akik már 1929-ben átalakításokba kezdtek.

Az idősebb fiú, Basch Andor (1885–1944) szintén festőművész lett. A dúsgazdag asszimiláns zsidó család fia (anyja, Krausz Róza az igen gazdag megyeri Krausz családból származott) katolikus főgimnáziumban érettségizett, már 14 évesen kikeresztelkedett, és egyáltalán nem tartotta magát zsidónak. A zsidótörvények azonban rá is vonatkoztak. A német megszállást követően már tudta, hogy mi várhat rá. Mint oly sokan, ezt ő sem várta be, 1944. június 24-én véget vetett életének. „Basch szakmai sikereinek csúcsán választja az önkéntes halált. Öngyilkosságba menekült a zsidó sors elől… Maga döntött halála időpontjáról, s így tisztességes temetésben részesülhetett a temetetlen festőkollégákkal szemben.” – írta róla S. Nagy Katalin (Emlékkavicsok – Holocaust a magyar képzőművészetben 1938-1945. Glória Kiadó, 2006. 223. o.). Felesége a Farkasréti temetőben evangélikus szertartás szerint temettette el. (Sírja ma már nem látogatható, egyike a Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek).

Festői munkásságát a Virág Judit Galéria így foglalta össze: „… Budapesten a Mintarajziskolában Zemplényi Tivadarnál és Párizsban a Julian Akadémián J. P. Laurensnél végezte művészeti tanulmányait. A nyarakat mestere, Ferenczy Károly mellett töltötte Nagybányán. 1907–10 között dolgozott a művésztelepen, az iskolán kívüliek csoportjában. 1910-től vett részt kollektív és egyéni tárlatokon. Az I. világháborúban, mint hadifestő tevékenykedett. Eleinte klasszicizáló akt-kompozíciókat alkotott. 1925–31 között Franciaországban élt, majd Budapesten telepedett le, ahol tájképeket, aktokat és csendéleteket festett. 1935 körül, utolsó korszakában vált igazán jeles festővé, amikor szálkás technikájú, izgatott hangulatú szobabelsőit és rálátásos csendéleteit festette.”

Halálának évében és azután még sokáig természetesen nem, de később, 1965-ben – ahogy édesapja képeiből – az ő műveiből is emlékkiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galériában. 

Ma a Basch család egykori villája a református egyházé, a Fasor felőli oldalon a Budapest-Fasori Református Kollégium óvodája működik, hátsó szárnyában lakások találhatók. Önállóan ugyan nem védett, de a világörökségi terület védőzónájában található, és a többi fasori villával együtt városképi védelem alatt áll.