Ádám Lajos
sebészprofesszor
A Városligeti fasorban nemcsak a Vidor Emil által tervezett villák, de a többi villa nagy része is jelentős zsidó család otthona volt, például a Városligeti fasor 35/A is. A húszas évekre jellemző neobarokk stílusú magasföldszintes luxusvillát feltehetően Weisz Samu és neje építtette, de már a 20-as években vagy a 30-as évek elején Ádám Lajos (1879–1946) sebészprofesszor, a budapesti Orvostudományi Egyetem rektora, a Nemzetközi Sebésztársaság vezetőségi tagja tulajdonába került. 


Nevéhez fűződik az első helyi érzéstelenítésű operáció 1914-ben, amit élete végéig fejleszt, tanít, terjeszt. A szegény vidéki zsidó családból származó nemzetközi hírű sebészhez a leghíresebb amerikai kollégák jöttek, hogy az általa kifejlesztett helyi érzéstelenítéssel végzett operációkat tanulmányozzák. 1919-ben főorvosnak, 1926-ban nyilvános egyetemi tanárnak és a III. számú Sebészeti Klinika vezetőjének nevezték ki. Ettől kezdve – származása miatt – rengeteg támadás érte. Ugyanakkor – talán orvosi hírnevének, vagy talán felesége gróf Nakó Erzsébetnek köszönhetően, – az arisztokrata portré festőnő, Károlyi Széchenyi Ilona Albert Einstein, Tisza István, Habsburg Albrecht főherceg vagy Lord Rotheimer portréja mellett, Ádám Lajosét is megfestette. 1938-ban Amerikában önálló sebészeti osztály vezetését ajánlották fel számára. Ő a meghurcolások ellenére itthon maradt. (Forrás: Ádám Villa Rendezvényközpont)


(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013. 142.)