A Benczúr utca zártsorúan épült házai közé tartozik Székács (Schwartz) Antal (Pest, 1862 – Budapest, 1945) üvegkereskedő és üveggyáros négyemeletes bérpalotája is. Régi pompáját azonban mai állapotában nehéz felismerni. Egykori reprezentatív földszinti térsora mintha egy gyár műhelycsarnoka lenne, udvari homlokzatának sivársága börtönre emlékeztet, a bejáratnál nyoma sincs a Lányi Dezső alkotta domborműveknek (ifjú és öreg férfi), ahogy a bejáraton belüli két szoborfülke is üresen áll. 

Székács Antal (Tonchi) – bár apja Schwartz Adolf és Fiai néven 1884-ben alapított pálfalvai gyárában, az első magyarországi kézi gyártású síküveggyárban és a pesti, Paulay Ede utca 25–27. alatti üvegkép- és tükörkereskedésében, ahogy két testvére is kitanulta az üvegkereskedő szakmát – kereskedelmi akadémiát is végzett. Tanulmányutakat tett Európa szinte minden államában. Üvegkereskedéssel foglalkozó testvérei közül ő lett a közéletben a legsikeresebb. 1916-ban a Kereskedelmi és Iparkamara alelnökévé választották. Katolikus hitre tért. „A magyar ipari életben két, addig elhanyagolt gyártási ág, a mechanikai palackgyártás és a karosszériagyártás bevezetésével szerzett érdemeket ...1920-ban az újjáalakult kamara az akkori politikai viszonyok között mást választott alelnökévé. 1925-ben egyhangúlag újra megválasztották” – írta róla többek között a Magyar Országgyűlési Almanach (Forrás: Országgyűlési Könyvtár). Apja halála után ő lett a családi üveg-nagykereskedés vezetője. 1927-ben kereskedelemmel kapcsolatos érdemeiért felsőházi taggá választották. A neves építész, Messinger (Medgyes) Alajos (Budapest, 1873 – Budapest, 1942) a sógora volt, feleségének egyik testvére, aki tanulmányait a pesti Műegyetemen és Párizsban, az École des Beaux Arts-on végezte. Elsősorban bérházakat és villákat tervezett. A környéken is több épülete áll, például a szomszédos Benczúr utca 43. is az ő tervezése. Természetes, hogy Székács Antal vele terveztette bérpalotáját. 

A már eredetileg is a szigorúan egyszerű, díszítés nélküli premodern szecessziót képviselő manzárdtetős épület mára erősen megváltozott. Az utcai homlokzaton még fellelhetők az eredeti geometrizáló kovácsoltvas erkélykorlátok, és megvan a széles, gépkocsi-behajtásra is alkalmas, szinte brutálisnak ható öntöttvasrácsos kapu, de mintha minden más kicserélődött volna, a nyílászárók például műanyagra. Az erősen kiemelt alagsorból az utca felé nyíló garázsok egykor az üvegkereskedéshez kapcsolódó műhelyek lehettek. A hatalmas előcsarnokból – mely talán az egyetlen belső tér, amely még tükröz valamit eredeti megjelenéséből – nyílt a belső udvar a fő és melléklépcső előtt liftekkel, bal oldalán garázzsal. Innen nyitott csarnok vezetett a kertbe. A család a magasföldszinten lakott egy hatalmas hall köré szerveződő lakásban, az utca felé négy szobával, a középső szalon előtt lodzsával, a belső udvar felé télikerttel és íves üvegfalú ebédlővel. Természetesen mindehhez sok kiegészítő helyiség is tartozott: fürdőszoba, cselédszoba, öltöző, gardrób stb. A kert felőli teljesen lecsupaszított homlokzaton ma már nem látható, de felületét egykor íves erkélyek tagolták, mögöttük szintenként két két-, illetve háromszobás, cselédszobás lakás húzódott. 

1945. január 9-én a magát kereszténynek valló, rendkívül sikeres és megbecsült Székács Antal, akinek neve az utolsó pillanatig, 1939-44-ben is szerepelt az Országgyűlési Almanach felsőházi tagokat felsoroló listáján, ahogy oly sokan az áttértek közül, tudva, hogy a nyilaskeresztesek mégis érte jönnek, öngyilkos lett. Sírja egyelőre nem ismert. Feleségét, Messinger Antóniát 1952-ben Nagymaroson temették el.

Ma ez az erősen megváltoztatott, szinte az 50-es éveket idéző egykori bérpalota a Szakszervezetek Házaként közösségi funkciót tölt be. A Benczúr utcai magánpaloták és villák együttesének részeként fővárosi városképi védelem alatt áll.