Márkus Géza építész (1872–1912) egy mára már láthatatlan különleges épülettel, az Új Somossy Orfeummal, illetve a Király Színházzal volt jelen az Erzsébetvárosban, de két másik épülete, az Almássy tér 17. szám alatti, 1910 körül épült szecessziós bérház és az 1898-ban emelt, magyaros stílust követő Dohány utca 76., a főváros kulturális életében jelentős szerepet játszó Otthon Kör épülete ma is látható. 

Az Otthon Írók és Hírlapírók Köre a magyar írók, hírlapírók és művészek 1891-től 1948-ig fennálló budapesti társasköre volt. A kétemeletes épület – első emeleti nagyterme és az oázisként ható, varázslatos kert felé nyíló hatalmas terasza kivételével – ma nem sokban emlékeztet az eredetire. A nagyterem, amely lenyűgözte a korabeli látogatókat azonban helyreállítva újra lenyűgöző. Valaha a kapualjból nyíló előtér is vonzó volt. Az egész éjjel nyitva tartó, pazarul kivilágított társaskör földszintjén a magyaros díszítésű padok a kényelmet szolgálták, az újságtartók pedig a színlapok és hirdetések böngészését tették lehetővé. Ugyanitt ruhatár, könyvtár, írószoba, játszó- és biliárdterem várta az írókat, akik számára a rendelés nem volt kötelező.. Az épület azóta sok funkcióváltást megért (az I. világháború alatt hadikórház volt, utána az Erzsébetvárosi Köré lett, a II. világháború után a Szociáldemokrata párté, majd annak betiltása után az MSZMP VII. kerületi pártbizottságáé), 2000 óta az Országos Cigány Önkormányzat működik itt. (Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 2018, 131-132.)

Márkus Géza – Márkus Ignác üvegkereskedő és Kohn Anna fia – rajztehetség volt. Az építészetet nem az egyetemen, hanem a gyakorlatban sajátította el. Korán kezdte. „Tizenhét éves korában Guttwillig József építőmester irodájában helyezkedett el rajzolóként, majd Freund Vilmos építész műtermében dekorációs feladatokat végzett” – írja róla Gerle János. 1900 körül alapított önálló irodát, de időnként együtt dolgozott Spiegel Frigyessel és a Komor Marcell–Jakab Dezső építészpárossal (Népopera). Legismertebb épülete a kecskeméti „Cifrapalota”, de színházat – például: a Király színházon kívül a kolozsvári és a szolnoki színházat (Spiegel Frigyessel) –, színházi díszleteket is tervezett, emellett síremlékeket, szobortalapzatokat. 

A nagyon fiatalon, 40 évesen elhunyt Márkus Gézát a Nyugat december 16-i számában Ignotus, a folyóirat főszerkesztője méltatta. A Lyka Károly által szerkesztett Művészet folyóirat (1913/1.10–14.), melynek Márkus Géza munkatársa is volt, szintén hosszan emlékezett meg róla. „Az építők közt, akik Budapest képét az utolsó két évtizedben formálták, rontják vagy szépítik: Márkus Gézában minden megvolt arra, hogy művésznek neveztessék. (…) a művészetbe nemcsak vágya, akarata és ambíciójának hajtóereje vitte, hanem összes benső, sorstól megadott diszpozíciói, önmagát kifejezni akaró természetének örökös nyugtalansága. Finomodó, egyre magasabb színvonalat érintő ízlése, fantáziája, keresgélő keze és koncipiáló ereje. Jelentékeny, nem mindennapi tehetségű ember volt Márkus Géza, akit heve, temperamentuma és meggyőződése minden pillanatban hangos harcosává tett nemcsak a modern magyar építés ügyének, hanem mindennek, a mi a művészettel összefüggött. Ahogyan az architektúrától korszerű, önálló és eredeti vonásokat követelt, ugyanezt a követelődzést átvitte a művészet egész területére, (…) s bár műépítész volt, a jó irodalomért való lelkesedéséből másoknak is tudott kölcsönadni, egész írótársaságot tüzelt a kávéházi asztalnál.” (Forrás: Művészet, 1913. XII. évf. 1. sz. p. 10-14. MKE)

A Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik a 125 nemzeti sírhely egyikén (4, N/A-3-6).