A Király utca Körúton kívüli szakaszán sem hiányozhattak a Belső-Erzsébetvárosra oly jellemző mulatók, kávéházak. Somossy (Singer) Károly (Győr, 1828 – Budapest, 1902), cirkusz-, orfeum- és varietéigazgató, „a budapesti éjjeli élet megteremtője”, aki a szabadságharc idején Klapka toborzótisztje volt, már öregkorában, 1901-ben – Nagymező utcai orfeumának bukása után – nyitotta meg a Király utca 71.-ben az új Somossy Orfeumot, ahol már ezt megelőzően is zenés szórakozóhely volt, az Éden Színház, majd a Rémi mulató. 

Ezt a földszintes mulatót terveztette át Somossy Márkus Gézával (1882–1912), a lechneri magyaros szecesszió egyik jelentős követőjével emeletessé, nagyvárosiassá. Az új mulató a Király és Csengery utca közé épült, L alakban megkerülve a saroktelket. A Csengery utca felé eső telekrészen az öltözők emeletes épülete állt. A Király utcai oldal egész emeletét tágas kávéház foglalta el. Az orfeumot azonban igen gyorsan, már két évvel később az elsősorban operettjei által közkedvelté vált Király Színház váltotta fel. Az átalakítás terveit a Rákosi család ugyancsak Márkus Gézával készíttette el, aki két szfinxszel díszített homlokzatot, tágas, üvegtetejű előcsarnokot és 1251 fő befogadására alkalmas nézőteret alakított ki. A színház 1936-ig működött, majd egyes részeit bontani kezdték, 1970-re eltűnt az egész. A pompás szecessziós színházépület helyén ma nyomasztó, börtön jellegű ötemeletes irodaház áll. 

Amikor Somossy, akinek apja, Singer Illés szegény falusi házaló volt, varietéigazgatásba kezdett, még úttörőnek számított Pesten. Ő hozta létre a műfajt, és közönségét is ő teremtette meg. Izgalmas vállalkozásai (köztük például 1896-ban, a mai Lágymányos helyét elfoglaló tó partján a hajóval megközelíthető egzotikus Konstantinápoly Budapesten (Forrás: Érdekes Világunk) az óriási siker ellenére egy idő után mind kudarccal értek véget. Somossy Károly, akit Krúdy az élet királyának nevezett, végül teljesen tönkrement. Elszegényedve halt meg 1902-ben az Orfeummal szemben lévő, Nagymező utcai bérlakásában. A lapok így emlékeztek meg róla: „A főváros egyik legismertebb alakja volt. Nem afféle közönséges zengerájos. Ő maga volt legbőkezűbb gavallérja a mulatójának, s az is tette tönkre.”

(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 2018, 130–131.)