Király utca 51. – Akácfa utca 64.
építés éve:
1910–1911.
jelentős személyiség:
Kis Pál fotográfus
építész:
építtető:
Schwarcz Jenő és neje
funkció:
bérház

A Király utca – Akácfa utca sarkán, ép a terézvárosi templommal szemben, a Király utca 51. alatt magasodó, saját tervezésű és építésű ötemeletes sarokházban lakott Schwarcz Jenő (1864–1943) műépítész, építési vállalkozó és itt volt a műterme is a tetőtérben.


Az 1910–11-ben épült pompás szecessziós bérpalota erőteljesen megmozgatott, zárt sarokerkélyes homlokzatán és kovácsoltvas kapuján egyaránt klasszicizáló motívumok ismerhetők fel. A földszinti tereket, ahogy a külső homlokzatot is az építészetet, festészetet és szobrászatot jelképező allegorikus jelenetek domborművei, a lépcsőházat gyönyörű, talán Róth Miksa-féle színes ólomüveg ablakok díszítik. A félemeleti lépcsőfordulóban az íves ajtószemöldököt üvegmozaikkal rakták ki. A homlokzaton a felújítás után is látható az Anno domini 1911 felirat és „a legfontosabb szabadkőműves szimbólum, az egymásra helyezett körző és derékszögű vonalzó". A Király utca felőli manzárdtetőtér két tornya között nemcsak építész műterem, de híres fotóműterem is volt, kezdetben Sinayberger Béla fotográfusé, 1920-tól 1944-ig, amíg el nem vitték munkaszolgálatra majd Buchenwaldba, Kis Pálé (Budapest, 1890 – Buchenwald, 1945. január).


Az építész tulajdonos második emeleti, ma már kettéválasztott saroklakása, melyre a házban lakó Beke László művészettörténész hívta fel a figyelmünket,  muzeális értékű.  A hatalmas szobákba színes ólomüveg díszítésű tolóajtók vezetnek. Az ajtók, ablakok gyönyörű szecessziós asztalosmunkája, az előtér falburkolatba illesztett, művészi értékű beépített bútorzata eredeti és teljesen ép, ahogy a ház belső tereinek, lépcsőházának, udvarának összes eleme: a kapualj és az udvar keramit, a lépcsőház és a függőfolyosók szőlőlevél szegélyű mettlachi padlóburkolata, a lépcsőház és a liftakna, valamint a függőfolyosói kovácsoltvas korlátja, a bejárati ajtók, de még a pinceablakok díszrácsa is. 


A historizáló és szecessziós építészetet egyaránt magas színvonalon művelő Schwarcz Jenő néhány másik bérháza a közelben, a Klauzál tér 9.-ben és a Klauzál utca 35.-ben látható, de a Wesselényi utca 18. alatti francia art nouveau-ra emlékeztető szecessziós sarokbérház is az ő tervezése. Ismertek bérházai Budán is, és ő tervezte a Budapesti Izraelita Hitközség Síp utcai székházának emeletráépítését 1927-ben. Szinte minden épületterve társával, Horváth Antallal (1870–?) közös munka. Több épületük fővárosi védelem alatt áll, vagy műemlék. Ugyanakkor szinte semmit nem tudni róla, még születése és halála pontos éve sem volt ismert 2018-ig. A Budapesti Czím- és Lakásjegyzék szerint 1928-ban még a Király utca 51.-ben lakott, az 1938-as szerint már nem. Valószínű, hogy ekkor már nem élt, mert miért költözött volna el a saját tervezésű hatalmas, 240 m²-es saroklakásából, feladva a tetőtéri műtermét is? 1931-ben vagy 1932-ben hunyhatott el, és feltehetően a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik írtuk róla még 2016-ban is. Azóta azonban megjelent Boros Géza művészettörténész Schwartz Jenővel foglalkozó hiánypótló remek tanulmánya. Innen tudhatjuk, hogy a hosszú évtizedeken át oly sikeres építész élete utolsó éveiben szerényebb körülmények közé kényszerült. "1936-tól a Nagyatádi Szabó  – a mai Kertész – utca 35.-ben élt, ahol a megélhetés érdekében kénytelen volt albérlőt tartani. 1943 júniusában, 79 éves korában halt meg betegség következtében. A Kozma utcai zsidó temetőben temették el  feleségével és mostohafiával közös nyughelyre. Sírhelyét hiába keresnénk a temető nyilvántartásában, ugyanis nem Schwarcz Jenő volt az eredeti neve, Schwarcz Jónás Izrael néven anyakönyvezték... Haláláról sem a fővárosi képviselőtestület – amelynek közel húsz évig volt tagja –, sem a a Magyar Mérnök- és Építészegylet nem emlékezett meg. Ekkor már sötét fellegek gyülekeztek Magyarország és a magyar zsidóság felett." – írja Boros Géza az Artmagazin 2018/1.számában megjelent tanulmányában.


A szecessziós bérház tetőterének másik neves lakója, Kis Pál fotográfus 1890-ben született hatgyerekes családban. Apja borkereskedő volt. Lánya, a ma Izraelben élő Shoshanna Shofrony így emlékezett meg róla: „Apám portréfotózást tanult, értett gyerekek fényképezéséhez is, amihez sok türelem kell, és jó kapcsolat a gyerekekkel. Önállóságra törekedett: stúdiót építtetett egy ötemeletes ház tetőterében. A mennyezet és az egyik fal teljes egészében üvegből készült, mert akkoriban úgy vélték, hogy a természetes fény jobb megvilágítást ad, mint a reflektorok vakító fénye. A stúdió szép és tágas volt, a kor legmodernebb fényképezőgépeivel felszerelve, a várószobában kényelmes fotelek […] és persze sok játék a fényképezkedni jövő gyerekek számára. A kliensek [apámnak] nemcsak művészi felvételeit élvezték, hanem barátságos modorát és a kellemes légkört is.”


Schmal Alexandra, a Király utcai ház és Kis Pál életének kutatója így ír a Magvetőnél 2017-ben Csillaggal nem jó járni most, Kis Pál budapesti fényképész naplója (1944. október-december) címen kiadott naplójának ismertetésében: „Kis Pál Király utcai napfényműterme a két világháború közötti portréfotózás kiemelkedő műhelye volt, ahol híres színészek, írók, operaénekesek is megfordultak. A fényképészt 1944 októberében a nyilasok elhurcolták, majd néhány hét múlva megszökött, visszatért a fővárosba, és egy körúti üzlethelyiségben rejtőzött. A munkaszolgálatban és a bujkálás során írt, szuggesztív erejű ceruzarajzokkal illusztrált naplója megrendítő olvasmány: a szerző felidézi a Pest határában végzett kényszermunkát, beszámol családja és szomszédai sorsáról a csillagos házban, a szökés körülményeiről és a bujkálás napjaiban szerzett tapasztalatairól. December elején Kis Pált letartóztatták és Buchenwaldba deportálták, itt halt meg 1945 januárjában. A kézirat a háború után előkerült a körúti rejtekhelyről, ma Izraelben, a cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában őrzik.”


Kis Pál és felesége, Klein Ilona emlékére (akinek a sorsa azóta is ismeretlen) Izraelben élő lányuk és unokájuk 2015 nyarán az épület elé két botlatókövet helyeztetett el. A botlatókő (Stolperstein) kockakőre rögzített réz emléktábla. Günter Demnig német szobrászművész minden egyes táblába egy-egy holokauszt áldozat nevét, születési évszámát, halálának körülményét és idejét vési és személyesen helyezi el. (Az eseményről Jávor István dokumentumfilmet készített, ami a weboldalon megtekinthető).


Kis Pál emléke azonban nemcsak itt él tovább. Az 1920-as évektől az Erzsébet körút 51. első emeleti 3. számú lakásában Ipartestület működött, a háború előtti években a fényképészeké. 1949-ben az Ipartestület nagytermének falára márványtáblát helyeztek el negyvenhárom a holokausztnak áldozatul esett fényképész nevével. Köztük van Kis Pál fotográfusé is.

(Forrás: Ami látható, és ami láthatatlan, 2013, 104–105, 200., Boros Géza: Artmagazin 102, 16. évfolyam 2018/1. szám, 54–60.)