Basch Andor (1885–1944) apját, Basch Gyulát (1851-1928) követve festőművész lett. Apja halála után ő örökölte a Városligeti fasor 29. szám alatti villát testvéreivel, és ő használta később a műtermet, de az ezt megelőző időben a Városligeti fasor 38. szám alatt bérelt műtermét még franciaországi tartózkodása idején, 1925–31 között is megtartotta.
A dúsgazdag asszimiláns zsidó család fia (anyja, Krausz Róza az igen gazdag megyeri Krausz családból származott) már 14 évesen kikeresztelkedett, katolikus főgimnáziumban érettségizett, és egyáltalán nem tartotta magát zsidónak. A zsidótörvények azonban rá is vonatkoztak. A német megszállást követően már tudta, hogy mi várhat rá. Mint oly sokan, ezt ő sem várta be, 1944. június 24-én véget vetett életének. „Basch szakmai sikereinek csúcsán választja az önkéntes halált. Öngyilkosságba menekült a zsidó sors elől… Maga döntött halála időpontjáról, s így tisztességes temetésben részesülhetett a temetetlen festőkollégákkal szemben.” – írta róla S. Nagy Katalin (Emlékkavicsok – Holocaust a magyar képzőművészetben 1938–1945, Glória Kiadó, 2006. 223. o.). Felesége a Farkasréti temetőben evangélikus szertartás szerint temettette el. Sírja ma már nem látogatható, egyike a Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek.
Festői munkásságát a Virág Judit Galéria így foglalta össze: „… Budapesten a Mintarajziskolában Zemplényi Tivadarnál és Párizsban a Julian Akadémián J. P. Laurensnél végezte művészeti tanulmányait. A nyarakat mestere, Ferenczy Károly mellett töltötte Nagybányán. 1907–10 között dolgozott a művésztelepen, az iskolán kívüliek csoportjában. 1910-től vett részt kollektív és egyéni tárlatokon. Az I. világháborúban, mint hadifestő tevékenykedett. Eleinte klasszicizáló akt-kompozíciókat alkotott. 1925–31 között Franciaországban élt, majd Budapesten telepedett le, ahol tájképeket, aktokat és csendéleteket festett. 1935 körül, utolsó korszakában vált igazán jeles festővé, amikor szálkás technikájú, izgatott hangulatú szobabelsőit és rálátásos csendéleteit festette.”
Halálának évében és azután még sokáig természetesen nem, de később, 1965-ben műveiből emlékkiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galériában.
A dúsgazdag asszimiláns zsidó család fia (anyja, Krausz Róza az igen gazdag megyeri Krausz családból származott) már 14 évesen kikeresztelkedett, katolikus főgimnáziumban érettségizett, és egyáltalán nem tartotta magát zsidónak. A zsidótörvények azonban rá is vonatkoztak. A német megszállást követően már tudta, hogy mi várhat rá. Mint oly sokan, ezt ő sem várta be, 1944. június 24-én véget vetett életének. „Basch szakmai sikereinek csúcsán választja az önkéntes halált. Öngyilkosságba menekült a zsidó sors elől… Maga döntött halála időpontjáról, s így tisztességes temetésben részesülhetett a temetetlen festőkollégákkal szemben.” – írta róla S. Nagy Katalin (Emlékkavicsok – Holocaust a magyar képzőművészetben 1938–1945, Glória Kiadó, 2006. 223. o.). Felesége a Farkasréti temetőben evangélikus szertartás szerint temettette el. Sírja ma már nem látogatható, egyike a Farkasréti temető felszámolt síremlékeinek.
Festői munkásságát a Virág Judit Galéria így foglalta össze: „… Budapesten a Mintarajziskolában Zemplényi Tivadarnál és Párizsban a Julian Akadémián J. P. Laurensnél végezte művészeti tanulmányait. A nyarakat mestere, Ferenczy Károly mellett töltötte Nagybányán. 1907–10 között dolgozott a művésztelepen, az iskolán kívüliek csoportjában. 1910-től vett részt kollektív és egyéni tárlatokon. Az I. világháborúban, mint hadifestő tevékenykedett. Eleinte klasszicizáló akt-kompozíciókat alkotott. 1925–31 között Franciaországban élt, majd Budapesten telepedett le, ahol tájképeket, aktokat és csendéleteket festett. 1935 körül, utolsó korszakában vált igazán jeles festővé, amikor szálkás technikájú, izgatott hangulatú szobabelsőit és rálátásos csendéleteit festette.”
Halálának évében és azután még sokáig természetesen nem, de később, 1965-ben műveiből emlékkiállítást rendeztek a Magyar Nemzeti Galériában.