Fenyves István (1897–1957) társával, a vele szinte minden esetben együtt dolgozó  Fried Miksával (1895–1948 után) a 30-as években komoly szerepet játszott Budapest modern építészeti arculatának kialakításában. "Az ő munkásságukon érezhető leginkább a párizsi art deco építészet megkésett hatása." A két építész még az utolsó pillanatig, 1943-ban is tervezett. Bujkálva túlélték a nyilas időket. Munkásságukról, annak ellenére, hogy mennyi jó modern épület fűződik a nevükhöz (lásd Ferkai András: Pest építészete a két világháború között, Budapest, 2001. és Bolla Zoltán: A magyar art deco építészet, Budapest, 2016) eddig nem készült összefoglaló tanulmány.  Fenyves István 1949-től az Iparterv 3. számú Általános Ipari Épülettervező Irodájának vezetője lett, majd az ÁÉTI-ben dolgozott. Sírja a Kozma utcai zsidó temetőben található (17A1-26-1).